Értékes adomány: minden diák laptopot vihetett haza

Digitális táblák és kakaóbiztos számítógépek helyett az alapvető feltételek biztosítása a célja az új kormánynak. Az oktatási államtitkár szerint a jövő évi költségvetés új irányokat szab a közoktatásnak. Hoffmann Rózsa tegnap olyan kisiskoláknak adott át számítástechnikai eszközöket, amelyek az utóbbi években még a megmaradásukért küzdöttek. A 4 millió forint értékű adományt az egyik magyarországi autógyár finanszírozta.

MNO
2010. 10. 29. 13:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mátraszentimrén harminckét általános iskolás korú gyermek tanul a Zakupszky László Általános Iskolában. Nekik eddig néhány régi számítógép jelentette az informatika órát. Most mindegyikük személyre szóló laptopot vihet haza a táskájában.

– Korábban is gyakorlat volt az iskolákban, hogy a gyerekek számítógépen keresztül jutottak hozzá az ismeretekhez, de ezt tovább tudjuk bővíteni, hiszen a táskájukba kerül a számítógép – jelentette ki Jakab Krisztina iskolaigazgató.

Az oktatási államtitkár szerint az adományozási akció is jelzi: a jövő évi költségvetés új irányokat szab a közoktatásnak. Hoffmann Rózsa úgy látja: az előző kormány által szorgalmazott digitális táblák és kakaóbiztos számítógépek helyett most az alapvető feltételek biztosítása lesz a cél minden iskolában.

– Ahol minden osztály fel van szerelve digitális táblával, ott sem lehetett kimutatni egyértelműen a tanulmányi eredmények javulását. A digitális tábla bár jól használható eszköz, de egy olyan szegény körülmények között vegetáló oktatásügyben, mint a miénk, nem lehet cél, hogy mindenütt ez legyen – mondta a hírTV-nek Hoffmann Rózsa.

A használt, de jó állapotú laptopok négymillió forintba kerültek, de a felajánló cég azt reméli, használati értékük messze meghaladja majd ezt az összeget.

(hírTV)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.