Fiktív számlák, gyanús kisajátítások a szocialista vezetés alatt?

Büntetőfeljelentést tett Dombóvár fideszes polgármestere ismeretlen tettes ellen két ügyben, mivel véleménye szerint elődje idején gyanús körülmények között sajátított ki az önkormányzat egy földterületet, és egy nyugdíjas-találkozó elszámolása is fiktív teljesítés alapján történt.

MNO
2010. 10. 01. 15:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Patay Vilmos közleményében azt írta: két hektárnyi területet tízmillió forintos többletáron sajátított ki az önkormányzat; az adásvétel, majd a tulajdonszerzés időszakában a szocialista Szabó Loránd volt a polgármester.

A Fidesz–KDNP jelöltjeként újrainduló polgármester kitért arra, hogy 2008-ban, ugyancsak a korábbi MSZP-s városvezető idején, egy Gunarasfürdőn rendezett nyugdíjas-találkozó költségeinek „jelentős része fiktív teljesítés alapján lett elszámolva”.

Szabó Loránd – a vasárnapi önkormányzati választáson függetlenként, MSZP-támogatással induló polgármesterjelölt – minderre úgy reagált: a szóban forgó terület kisajátításáról hozott testületi döntés idején, 2002-ben még nem volt polgármester, a kisajátítási eljárást pedig a közigazgatási hivatal vitte végig. A nyugdíjas-találkozóval kapcsolatban Szabó Loránd azt mondta: az államkincstár ellenőrizte a rendezvényt, amelyen 500-600 nyugdíjas vett részt, és amely után semmilyen fiktív elszámolás nem történt.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.