Gyanúsítottként hallgatják ki a volt szocialista polgármestert

Gyanúsítottként hallgatja ki a Központi Nyomozó Főügyészség Molnár Gyulát, a XI. kerület távozó szocialista polgármesterét, aki hétfő kora délután érkezett meg a főügyészség épületébe – jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. • A rendőrökkel is szóváltásba keveredett Molnár Gyula + Videó

MNO
2010. 10. 04. 11:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Molnár Gyula ügyvédje kíséretében érkezett a főügyészségre, de nem nyilatkozott a sajtónak. Az MTI múlt szerdán számolt be arról, hogy újabb idézést kapott gyanúsítotti kihallgatásra Molnár Gyula, akinek a XI. kerületben, a polgármesteri irodájában adták át a főügyészség munkatársai az újabb idézést.

Múlt hét kedden egy ingatlan tulajdonjogának átruházása kapcsán hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatta meg a Központi Nyomozó Főügyészség Lakos Imrét (aki nemrég lépett ki az SZDSZ-ből), a XI. kerület eddigi alpolgármesterét. Aznapra idézték be gyanúsítotti kihallgatásra Molnár Gyulát, a kerület polgármesterét is, ám ő akkor nem jelent meg az idézésre.

Az ügyészség szerint a vagyongazdálkodásért felelős alpolgármester a posztjából fakadó függőségi viszonyt kihasználva a hivatali helyzetével visszaélt, hogy egy kft.-nek előnyt szerezzen. A cég a XI. kerületben, a Dombóvári és Budafoki út sarkán levő ingatlant szerette volna megszerezni, mert a környező ingatlanok már a tulajdonában álltak. Az ügyészség szerint a tulajdonjogot az államháztartási törvény előírásait megkerülve juttatták át a gazdasági társaságnak, mivel nem történt nyilvános versenytárgyalás. Mindez a nyomozó hatóság szerint a polgármester és az alpolgármester tudtával történt.

Lakos Imre panasszal élt a gyanúsítás ellen és megtagadta a vallomástételt. Molnár Gyula akkor úgy nyilatkozott: „ha egy állami telek értékesítése ügyében több mint ezer napja folyó vizsgálat a választások előtt négy nappal jut el abba a stádiumba, hogy egy esélyes polgármesterjelöltet az ügyészségre kell hívni, a helyettesét pedig meggyanúsítani, akkor az önmagáért beszél, és nem kívánom kommentálni”.

Ezzel kapcsolatban Fazekas Géza múlt kedden leszögezte: a főügyészség akkor közli a megalapozott gyanút, amikor az megfogalmazódott, ez szeptemberben történt meg és szeptember közepén küldték ki az idézéseket. Hangsúlyozta továbbá, hogy a főügyészség politikai nyilatkozatokra nem kíván reagálni.

A XI. kerületben Hoffmann Tamás, a Fidesz–KDNP jelöltje győzött a vasárnapi polgármester-választáson.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.