Győzelme mellett összefogásra törekszik a Lungo Drom

A Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség elnöksége 2010. október 8-i ülésén többek között értékelte a 2010. évi cigány kisebbségi önkormányzati választás eredményét. A Lungo Drom minden eddigi önkormányzati választáshoz képest a legtöbb, csaknem 2300 mandátumot szerzett, legsikeresebben szerepelve a kisebbségi jelölő szervezetek között – olvasható a szervezet szombati közleményében.

MNO
2010. 10. 09. 16:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Lungo Drom elnöksége határozott arról, hogy elsöprő győzelme mellett is a lehető legszélesebb összefogásra törekszik a cigányság körében, tekintettel a magyarországi cigányság jelenlegi állapotára és az elmúlt időszak cigánypolitikájára – tájékoztat közleményében a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség elnöksége.

A Lungo Drom új szemléletű, széles körű, valódi társadalmi támogatottságú összefogásra alapozott cigánypolitika megvalósítását tűzte ki célul. Ugyanis a magyarországi cigányság felemelkedése nemzeti ügy, amely összefogást kíván. A széles körű roma összefogás megteremtése és a szakmai alapokon nyugvó új cigánypolitika kialakítása érdekében a Lungo Drom kész az együttműködésre politikai hitvallástól függetlenül, minden tisztességes, a cigányság ügyéért valóban tenni akaró szervezet és képviselői irányába nyitott – fogalmaz Farkas Flórián.

A Lungo Drom minden olyan cigány vezetőt és cigány kisebbségi önkormányzati képviselőt hív és vár a közös gondolkodásra, munkára, aki egyetért és vállalja a Lungo Drom három pilléren – törvényességen, szakmaiságon, erkölcsiségen – alapuló új cigánypolitikáját, amelynek része az arányos felelősségvállalás és a számonkérhetőség. A Lungo Drom ennek szellemében kívánja létrehozni a területi önkormányzatait és az országos cigány önkormányzatot egyaránt – írja a közlemény.

(OS)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.