„Ön engesztelhetetlen ellenfele volt személyemnek és kormányomnak. Súlyos fenntartásait a demokratikus normákra és az erkölcsre hivatkozva fogalmazta meg. Régi vitánkat nem szeretném újra kinyitni, ismerjük egymás álláspontját. Utólag is tudomásul veszem az Ön elvi álláspontját, viszont ebből adódik pár megkerülhetetlen kérdés” – kezdi a Sólyom Lászlónak címzett, az MTI-hez pénteken eljuttatott írását Gyurcsány.
Úgy folytatja: „Látva, hogy miként tiporja sárba a mai kormányzó párt az 1989-es alkotmányosság, a jogállamiság alapértékeit és intézményeit, volt köztársasági elnökként, az Alkotmánybíróság korábbi elnökeként, liberális konzervatív értelmiségiként nem gondolja-e úgy, hogy most is meg kellene szólalnia?”
Gyurcsány szerint Sólyom László korábbi kritikája ebben a helyzetben utólagos hitelesítésre vár, a volt köztársasági elnöknek el kell döntenie, hogy politikai, emberi szimpátiája vagy demokratikus, jogállami meggyőződése a fontosabb.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.