Harrach: Minden tekintetben szükséges a felelősségre vonás

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint felelősségre kell vonni a vörösiszap-tragédia közvetett előidézőit. Harrach Péter az országos elnökség vasárnapi ülése után az MTI-nek úgy fogalmazott: igazságosnak tartják, hogy „minden tekintetben” megtörténjen a felelősségre vonás.

MNO
2010. 10. 10. 12:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A KDNP frakcióvezetője elmondta: az elnökségi ülésen megállapították, hogy a kormány jól kezelte a történteket, s hogy elismerés illeti a kabinetet a szakszerű és határozott fellépésért. A kereszténydemokrata politikus közlése szerint a párt parlamenti képviselői anyagi felajánlást tesznek a Katolikus Karitászon és az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül a károsultak megsegítésére, s a segítségnyújtáshoz csatlakoznak a kereszténydemokrata vezetésű önkormányzatok is. Hozzátette: a Kereszténydemokrata Néppárt kifejezi együttérzését az áldozatok családjainak és a katasztrófa kárvallottjainak.

Az elnökségi ülésen a győztes kereszténydemokrata polgármesterekkel közösen értékelték az önkormányzati választásokat is. Mint Harrach Péter elmondta: az eredményeket a szövetség sikerének tekintik. A Fidesz–KDNP-re mostantól közös feladat és felelősség hárul az új képviselő-testületekben – fűzte hozzá.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.