Hazánk ismét a régió vezető gazdasági tényezőjévé válhat

Magyarország ismét a régió vezető gazdasági tényezőjévé válhat, miután a versenyképességet erősítő, kiszámítható gazdasági környezetet teremt – mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön a kis- és középvállalkozásokkal (kkv) foglalkozó budapesti konferencián, amelyet a MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ és az Európai Bizottság szervezett.

MNO
2010. 10. 28. 9:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Noha az elmúlt évek hibás gazdaságpolitikája miatt adósságcsapdába került Magyarország, az új gazdaságpolitika prioritása, hogy az államháztartás GDP- arányos hiánya idén 3,8, jövőre pedig három százalék legyen – jelentette ki a nemzeti fejlesztési miniszter. Fellegi Tamás elmondta: a kormány eltökélt szándéka, hogy kiszámítható gazdasági környezet kialakításával segítse és erősítse a kis- és középvállalkozásokat, amelyeknek kiemelt szerepük van a munkahelyteremtésben. Ezt támasztja alá az is, hogy a kkv-szektor foglalkoztatja a hazai munkavállalók közel hetven százalékát, miközben az összes árbevétel 37 százalékát adja.

A gazdaságpolitika szándéka, hogy növelje a kkv-szektor exportképességét és a hozzáadott értéket teremtő képességét – magyarázta a miniszter, bemutatva a mai helyzetet. Eszerint a kkv-szektor részesedése az exportban jelenleg 37 százalék, míg a hozzáadottérték-számítás szerint 43 százalék a kkv-szektor részesedése. Fellegi Tamás beszélt arról is, hogy a kormány az Európa 2020 stratégiához is igazodva indítja el a kkv-szektort támogató új Széchenyi-tervet, amelynek középpontjában a foglalkoztatás bővítése áll, s amelynek érdekében a kkv-szektor felé kívánják terelni a hazai és az EU-s forrásokat.

Európában az innováció motorját a kis- és középvállalkozások jelentik – hangsúlyozta Nicholas Martyn. Az Európai Bizottság regionális politikáért felelős főigazgatóságának vezetője hozzátette: az EU jövője szempontjából döntő fontosságú, hogy a közösség képes legyen kihasználni a kkv-szektorban rejlő növekedési és innovációs potenciált.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.