„Helyre kell állítani a megbomlott egyensúlyt”

Ismét Szakács Imrét (Fidesz–KDNP) választotta a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnökévé a megyei önkormányzat.

MNO
2010. 10. 08. 11:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 21 tagú testület pénteki, győri alakuló ülésén titkos szavazással a poszton harmadik ciklusát megkezdő politikus 17 voksot kapott, míg 4 képviselő nemmel szavazott. A megyei közgyűlésben a Fidesz–KDNP 15, az MSZP 4, a Jobbik 2 mandátummal rendelkezik.

A voksolást megelőzően elmondott rövid bemutatkozó beszédében a politikus, aki 1994-ben és 1998-ban is bekerült képviselőként a testületbe, majd annak alelnöke, 2002-ben pedig az elnöke lett, a büdzsé utóbbi 5-6 évben megbomlott egyensúlyának helyreállítását nevezte a most kezdődő ciklus első számú feladatának.

Hozzátette: több megyei kezelésű intézmény is felújításra szorul, amelyhez pályázati forrásokat vennének igénybe. Az MTI részletekkel kapcsolatos kérdésére Szakács Imre azt közölte: a közgyűlésnek fél éve van arra, hogy megalkossa az elkövetkező időszakra szóló gazdálkodási és humánpolitikai tervét.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.