Hivatali visszaéléssel gyanúsítják a szabad demokrata városvezetőt

Hivatali visszaéléssel gyanúsítja a rendőrség Rodek Gyulát, Szigetvár leköszönő ügyvezető polgármesterét a kisvárost érintő hulladékszállítási vitával összefüggésben – értesült az MTI rendőrséghez közeli forrásból.

MNO
2010. 10. 06. 5:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrség szerint a szabad demokrata városvezető hivatali helyzetével visszaélve, hatáskörét túllépve a helyi képviselő-testület döntésével szemben a közelmúltban nem a régi, hanem egy új szolgáltatóval kötött szerződést a hulladékszállításra. Ennek következménye, hogy jelenleg mindkét cég szolgáltat, amiért mindkettőnek fizetni kell. A politikus kifogással élt a gyanúsítás ellen, és érdemi védekezést terjesztett elő a napokban történt kihallgatása során. Az ügy előzménye, hogy a Pécsi Ítélőtábla még a nyáron jóváhagyta a Baranya Megyei Bíróság korábbi határozatát, amely kimondta: nem hatályos a szigetvári önkormányzat és az eddigi hulladékszállító, a Dél-Kom Kft. között létrejött szerződés.

A bíróság szerint Szigetvár ugyanis a pályáztatás elkerüléséért a sellyei önkormányzat által korábban megkötött közszolgáltatási szerződéshez csatlakozva bízta meg a Dél-Kom jogelődjét, a Duna–Dráva Menti Hulladékgazdálkodási Kft.-t 2004-től tíz évre a hulladékszállítási feladatok ellátásával. Ehhez háromoldalú kontraktusra lett volna szükség, és Szigetvár csak a sellyeivel azonos határidőig szerződhetett volna a céggel.

A Dél-Kom arra hivatkozott, hogy az országban az elmúlt években több ehhez hasonló megállapodás született, amelyeket a szakhatóságok jogosnak ismertek el, azok ellen sohasem emeltek kifogást. Ennek ellenére a táblabíróság a város javára ítélt. Bírósághoz a Dél-Kom fordult, kérve, hogy állapítsa meg a közszolgáltatási szerződés hatályosságát, miután a szigetvári képviselő-testület többször is kimondta: a céget nem tekinti partnerének, és rendelkezett arról, hogy közbeszerzési eljárásban keres vállalkozót a helyi szilárd kommunális hulladék gyűjtésére, szállítására, valamint kezelésére.

Fazekas Róbert, a szigetvári Fidesz-frakció vezetője az MTI-nek korábban úgy nyilatkozott: a jogerős bírósági döntés kötelezi az önkormányzatot arra, hogy közbeszerzést írjon ki az új szolgáltató kiválasztására, ez azonban nem történt meg.

A polgármesteri jogokat gyakorló Rodek Gyula vis maiorra hivatkozva július elsejei hatállyal önhatalmúlag megbízta a Terra Holding Kft.-t a szemét elszállításával annak ellenére, hogy a képviselők a testületi ülésen megszavazták: amíg nincs új, jogos szolgáltató, a Dél-Kom Kft.-re bízzák a kommunális hulladékot – tette hozzá a frakcióvezető. A politikus kitért arra is, hogy a város jelenleg is csődeljárás alatt van, az új hulladékszállítási megállapodást a csődbiztos nem hagyta jóvá.

Bíró Péter, a Dél-Kom ügyvezetője azzal érvelt, hogy a szigetvári testület döntése alapján cégük továbbra is jogszerűen végzi a szolgáltatást, és e tevékenységre a jelenleg is hatályos szigetvári közszolgáltatási rendelet is felhatalmazza őket. Rodek Gyula döntését azzal indokolta az MTI-nek, hogy a bírósági határozat okán már nem létezik szerződés a Dél-Kom és Szigetvár között. Azt mondta: a közszolgáltatás egy napig sem szünetelhet, így sürgősen kellett keresni egy másik céget. Megjegyezte, a Terra Holding megbízási szerződéssel 10 százalékkal olcsóbban végzi a munkát addig, amíg nem sikerül közbeszerzéssel szolgáltatót találni.

Az alpolgármester úgy vélte, az önkormányzat adósságrendezési bizottsága jóváhagyta a kontraktust, s mivel azzal nem vállalt újabb kötelezettséget a város, annak megkötéséhez nincs szükség a csődbiztos ellenjegyzésére. Megítélése szerint törvényben előírt szolgáltatásról van szó, ezért a megállapodásról csak tájékoztatási kötelezettsége volt a képviselők felé.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.