Honlapot nyitott a kormányzati kommunikáció

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság a hazai és a nemzetközi sajtó hiteles tájékoztatása érdekében honlapot indított a vörösiszap-katasztrófához kapcsolódóan. A www.vorosiszap.bm.hu, illetve www.redsludge.bm.hu címeken a sajtó munkatársai és a nemzetközi közvélemény első kézből kaphatnak hiteles, pontos információkat a tragédia utáni aktuális helyzetről.

MNO
2010. 10. 08. 18:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Alkoholtilalmat rendelt el pénteken Devecser és Kolontár önkormányzata. A tilalom a visszavonásig érvényes – olvasható a megyei védelmi bizottság közleményében A védelmi bizottság pénteken rendelkezett arról, hogy Ajka és Kolontár között továbbra is fenntartja az útzárat. Kolontárt a menetrend szerinti buszjáratok is csak Devecser felől közelíthetik meg, utóbbi település pedig legegyszerűbben a 8-as főút felől érhető el járművel. (mti)


A honlapon magyar és angol nyelven elérhetők a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos hivatalos információk, kormányzati nyilatkozatok, döntések, intézkedések, háttér-információk, emellett megtalálhatók a legfrissebb vízügyi jelentések is. Az oldal eligazítást ad azoknak, akik a bajbajutottakon szeretnének segíteni, valamint tájékozatja az érintett lakosságot az ivóvíz és élelmiszer állapotáról, a kötelező fertőtlenítésről, a lakhatási helyzetről, a gátszakadás közvetlen következményeiről. Folyamatosan frissülő tartalommal tájékoztatást nyújt a kármentés, illetve a helyreállítás aktuális állapotáról. A www.vorosiszap.bm.hu, illetve angol nyelven a www.redsludge.bm.hu címen található weboldalon az újságírók megtalálják a kormányzati kommunikációs államtitkárság sajtósainak elérhetőségeit is.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.