Miután az MDF a Budapest III. kerületi Pethe Ferenc tér 2. szám alatti ingatlanra vonatkozó vételi szándékától még május 10-én elállt, ezért Óbuda önkormányzata arra az álláspontra jutott, hogy az épületet nem adja el, azt kulturális, közművelődési és közösségi célra kívánja használni a jövőben.
Most is lesz jégpálya
A korábbi sikeres működtetésre tekintettel az idén is megszavazták a képviselők, hogy 2010. november 20. és 2011. február 28. között jégpálya működhessen a Fő téren. A 18x24 méteres pálya felépítése, üzemeltetése és őrzése csaknem 15 és fél millió forintba kerül.
Kátyúznak Óbudán is
Óbudán január és október között 1141 kátyút regisztráltak, ennek megfelelően 9200 négyzetméter útjavítási munkát rendeltek meg. A 2010 júniusában megállapított 25 millió forint többletforrás sem képes a teljes 2010. évi javítási igényt kielégíteni. A jelenleg rendelkezésre álló költségvetési keret előreláthatólag csak az előterjesztés idejéig regisztrált úthibák javítására lesz elegendő. A képviselő-testület ezért úgy határozott, hogy az útjavítások folyamatosságának biztosítása érdekében a költségvetésből az általános tartalékkeret terhére 25 millió forint felhasználását engedélyezi közútjavításokra – áll az önkormányzat sajtóosztályának közleményében.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.