„Isten, áldd meg a magyart!” – Semjén így kezdené az alkotmányt

Semjén Zsolt az új alkotmány első mondataként azt szerepeltetné, ha rajta múlna, hogy „Isten, áldd meg a magyart!”.

MNO
2010. 10. 11. 8:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszterelnök-helyettes erről a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában beszélt hétfőn kérdésre válaszolva. Ez a mondat mindenkit magában foglal, azokat is, akik az értékeket az Úristenből vezetik le, és azokat is, akik az igazság, a jóság, a szépség értékeit más szempontok, értékek alapján keresik – fejtette ki a kereszténydemokrata politikus, aki fontosnak tartja, hogy a Szent Koronára és a magyar történelemre megfelelő hivatkozás legyen az új alkotmány preambulumában.

A KDNP elnöke kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy központilag nem akarják emelni az egyházi iskolák számát, arányát. Megjegyezte: ezt nem az állam dönti el; ha az emberek helyben egyházi iskolát akarnak, és az egyház hajlandó is átvenni egy intézményt, akkor az emberek döntése nyomán ezt megteheti. Az egyházi intézményrendszer nagyjából azon a szinten van, amit az egyházak el tudnak látni – értékelte.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.