Jogszerű volt a választás, az OVB eddig jól teljesített

Az eddigi adatok alapján nem történt olyan incidens, amely megkérdőjelezte volna a választások jogszerűségét – jelentette ki Navracsics Tibor az Országos Választási Központban vasárnap este. Majd az önkormányzati rendszer lehetséges módosításairól is beszélt. Végül a közigazgatási és igazságügyi miniszter arról számolt be, hogy részben a választópolgárok és sok esetben a helyi politikusok is már eleve lefutottnak tekintették az önkormányzati választást.

MNO
2010. 10. 03. 18:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A választás lebonyolításáért felelős miniszter jelezte: külön öröm számára, hogy a vasárnapi voksoláson – idén első alkalommal – nyitva voltak az okmányirodák, ami több mint kétezer választópolgárnak lehetővé tette, hogy rendkívüli ügyintézés során juthassanak érvényes személyazonosító okmányhoz, és élhessenek választójogukkal.

Az MTI kérdésére közölte: megítélése szerint az Országos Választási Iroda eddig jól teljesített, az eredmények megfelelő ütemben érkeznek a szavazókörökből.

Arra, hogy harmadával kevesebb, mintegy 17 000 önkormányzati képviselő választható meg vasárnap, a kompenzációs mandátumok pedig még ennél is nagyobb arányban csökkentek, közölte: véleménye szerint az egyéni képviselőknél lehet kevésbé csökkenteni a létszámot annak veszélye nélkül, hogy a választópolgárok úgy éreznék, képviselet nélkül maradtak.

Egy listás képviselő azonban mindig több választót képvisel, mint az egyéni képviselők, és kevésbé kötődik egy választókerülethez. Ha nagyon megnöveljük a választókerületek nagyságát és az egy választókerületbe tartozó választópolgárok létszámát, akkor megszakadhat a közvetlen kapcsolat, márpedig fontos, hogy a politika korábbi hitelvesztése miatt legyen állandó kapcsolat a választópolgár és a képviselő között – mondta.

Az önkormányzati választási rendszer lehetséges átalakításáról


Az MTI kérdésére, hogy tervezik-e a rendkívül bonyolult önkormányzati választási rendszer átalakítását, azt mondta, erről nem tud nyilatkozni, de ha az önkormányzati rendszer átfogó reformjában gondolkodnak, akkor esetleg szóba kerülhet a választási rendszer reformja is.

A miniszter nagyon fontosnak tartaná, ha az állami és önkormányzati feladatokat az eddigieknél pontosabban definiálnák, és ha a hétköznapi életben is pontosabban elhatárolódnának azok a területek, amelyek ellátásáért a központi kormányzat és a központi költségvetés lenne a felelős, és amelyek ellátása továbbra is önkormányzati kompetencia maradna.

Az önkormányzati és az államigazgatási feladatok elválasztása lehetne a kiindulópontja az önkormányzati reformnak – jelentette ki, „és ehhez kötődhetne egy önkormányzati finanszírozási reform”, melybe beleilleszkedne az esetleges önkormányzati választási reform is. Mint mondta, ősszel indítanák el az önkormányzati reformról a vitafolyamatot és a koncepció kidolgozását.

„A 2002-es és 2006-os választás volt atipikus

A miniszter arról is beszélt, hogy a vasárnapi részvétel magasabb volt, mint az 1990-es és az 1994-es, és körülbelül az 1998-as önkormányzati választás részvételi adatához volt hasonló, ezek alapján pedig úgy gondolja, hogy a 2002-es és 2006-os választás volt atipikus.

Véleménye szerint ez talán abból adódik, hogy 2002-ben és 2006-ban az országgyűlési választás eredménye nagyon szoros volt és kevesebb mint egy százalék volt a különbség a két nagy párt között, és talán ez a szoros eredmény vetült ki az önkormányzati választásra.

Most viszont az áprilisi parlamenti választási eredmények eléggé egyértelműek voltak, és talán ennek is hatása volt arra, hogy most az önkormányzati választásoknál nem annyira a 2002-es és 2006-os, hanem inkább az 1998-asra hasonlító részvételi adatok voltak – mondta.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.