Joseph Daul is kinyilvánította részvétét és együttérzését

„Fájdalommal és szomorúsággal értesültem a Magyarország nyugati felén történt környezeti katasztrófáról, amelyben négy ember esett áldozatul, száznál is többen megsebesültek, és amely további ezreket veszélyeztet” – nyilatkozott kedden Joseph Daul, az Európai Parlament néppárti frakciójának elnöke.

MNO
2010. 10. 05. 17:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A térség növény- és állatvilága szintén óriási veszélyben van. Ebben a rendkívüli pillanatban szeretném megragadni az alkalmat, hogy őszinte együttérzésemről biztosítsam a rendkívüli katasztrófa által sújtott minden magyar állampolgárt” – fogalmazott a néppárti politikus.

„A néppárti frakció nevében szeretném őszinte részvétemet kinyilvánítani az áldozatok családjainak. Folyamatosan kapcsolatban vagyok a magyar, illetve az európai hatóságokkal a fejleményeket illetően. Sok erőt és kitartást kívánok mindazoknak, akik keményen küzdenek az otthonaik, falvaik és a térség élővilágának védelméért. Sok sikert kívánok az erőfeszítéseikhez a szennyeződés megfékezésében” – tette hozzá Joseph Daul.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.