A szavazóköri jegyzőkönyvek száz százalékának feldolgozása alapján időközi egyéni választókerületi voksolást kell majd tartani a főváros XX. kerületének 12. számú egyéni választókerületében, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértó 3. számú egyéni választókerületében. Az időközi választást akkor kell megtartani, ha a mostani „döntetlen” eredményt – jogorvoslat esetén – nem változtatja meg a területi választási bizottság, illetve végső soron az illetékes megyei vagy a fővárosi bíróság.
A tízezernél nagyobb lélekszámú településeken vegyes választási rendszerben választják a képviselőket: a választók az egyéni választókerületek jelöltjeire szavaznak, és az egyéni választókerületekben mandátumot nem eredményező, úgynevezett töredékszavazatok alapján kompenzációs mandátumokat osztanak szét a jelölőszervezetek között a kapott szavazatok arányában. Ha az egyéni választókerületben a legtöbb szavazatot két vagy több jelölt egyenlő számú szavazattal érte el, időközi választást kell kitűzni.
Az időközi választást az ok felmerülésétől (vagyis a vasárnapi eredménytelen választástól) számított 30 napon belül az illetékes választási bizottságnak kell kitűznie a mandátum megüresedésétől számított négy hónapon belüli időpontra.
(MTI)

Budapesti csőd: feljelentés született a Rákosrendező-ügyben