Kontrát: Megszervezték a készenlétet Devecserben

Devecsert illetően „esetleges kitelepítésről” intézkedtek szombaton – mondta Kontrát Károly belügyi államtitkár a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság devecseri ülését követően.

MNO
2010. 10. 09. 13:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közlése szerint a MÁV öt vasúti szerelvényt készített elő a devecseri állomásra, hogy ha szükségessé válik, a lakosokat egyszerre Győrbe szállíthassa. Devecserben tehát a készenlétet szervezték meg és tartják fenn – hangsúlyozta az államtitkár. Rámutatott, hogy elkészítették a győri befogadási és elhelyezési tervet is.

Kontrát elmondta: Kolontáron a Torna-pataknál 600 méter hosszan 4-5 méter magas falnak kell elkészülnie három nap alatt. Rámutatott arra is, hogy a 10-es számú tároló fala a hétfői átszakadást követően mostanra már három helyen megroppant. Sajnos több centiméterrel szélesedett a repedés, s ez egy esetleges veszélyhelyzet bekövetkeztére figyelmeztet – tette hozzá. Ismertetése szerint a sérült tároló előtti 32 hektáros szántóföldön három lépcsőzetes földsáncot alakítanak ki.

A Torna-patak mentén lévő kolontári házak eldózerolását még nem kezdték meg – mondta el az államtitkár. Hozzátette: nagyon fontos ugyanis, hogy kihozhassák az emberek a megmaradt ingóságaikat, ezért ott most a lehető legnagyobb gondot fordítják a szemét és az iszap elhordására, illetve a fertőtlenítésre. A belügyi államtitkár utalt arra, hogy Devecserben és Kolontáron is megkezdődött az újjáépítés előkészítése. Mint mondta: építészcsoport járt mindkét településen, tervek állnak már rendelkezésre, s földterületet jelölnek ki az önkormányzatok. Kontrát elmondása szerint a polgármesterek úgy nyilatkoztak a védelmi bizottság szombati devecseri ülésén: érzik, hogy számíthatnak a kormányra.

Toldi Tamás (Fidesz-KDNP), Devecser polgármestere az MTI-nek elmondta: több helybeli cég ajánlotta már fel lakások építését, így például a devecseri téglagyár osztrák tulajdonosa öt felépítését vállalta, és „a sümegi várkapitány is felhúz” két házat.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.