Kövér: Adottak a lehetőségek, ismét lovas nemzetté válhatunk

Az új nemzeti lovasprogramról tartottak szerdán nyílt napot az Országházban, amelyen azt vitatták meg az érdekeltek, hogy az miként válhat a kormányprogram részévé, illetve mit kell tenni ahhoz, hogy lóágazat szerepe és tekintélye emelkedjen Magyarországon.

MNO
2010. 10. 20. 15:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország ismét lovas nemzetté válhat, megvannak erre az adottságok és lehetőségek is. Helyre kell állítani azokat a feltételeket, amelyek a magyar ember életének részévé teszik ismét a lovat minden területen – hangoztatta Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Ehhez nélkülözhetetlen az összefogás és a cselekvés összehangolása – tette hozzá.

Lázár Vilmos, a Magyar Lósport Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta: olyan programot kívántak alkotni, amely megvalósítható a gyakorlatban, mivel a lóágazatban van gazdasági potenciál, de a sport, az egészségmegőrzés és a turizmus része is lehet. Ehhez azonban Lázár Vilmos szerint helyre kell állítani az ágazat presztizsét és tömegbázisát.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke arról beszélt az MTI-nek, hogy a mostani rendezvény egy szakmai konzultáció része, amely a lóágazat helyzetét hivatott újra pozícionálni. Az elmúlt években elemezték ugyan a helyzetet, és ez vált a mostani program alapjává, de ahhoz, hogy ez a kormányprogram részévé is válhasson, a most elkészült programot széles körben meg kell vitatni. „A több évezredes magyar lovaskultúra nemzeti örökségünk szerves része, olyan hungarikum, amely részleteiben is önállóan hordozza az ősök tudását, mozdulatait, kapcsolatteremtő és közösséget oltalmazó képességét. Népköltészetünk mélyáramlataiban szólások, dalok, találós kérdések, meséinkben Fehérlófia és parazsat evő paripák, táltoslovak gonoszt legyűrő történetei, de helyneveink, szertartásaink, temetkezési szokásaink is megőrizték, irodalmunk és művészetünk pedig mind a mai napig hitelesen érzékeltetik a ló iránti mitikus tiszteletünket, szeretetünket” – mondta beszédében Lezsák. A parlament alelnöke hozzátette, kárpát-medencei történelmünk során a ló társunk maradt szabadságharcban, csatatéren, sportjátékban, virtusban, földet művelő munkában, de utazásban is.

A XXI. század globalizálódó feszültségeiben kivételes történelmi esély kínálkozik a magyar lovaskultúra újjászületésére is. Szakembereink tudása mellett a több mint két évtizede folyamatosan alakuló, városi és megyei lovasbandériumok, hagyományőrző egyesületek, lófuttató versenyek, hadijátékok, vonzó lovastúrák adnak lehetőséget, hogy művelői, megtartói legyünk örökségünknek, a magyar lovaskultúrának. S mindez kiteljesedhet a lovas polgárőrökkel, a lelket és testet gyógyító terápiával, vagy az egykor méltán világhírű tudatos lótenyésztéssel – fogalmazott Lezsák.

Horváth Zsolt (Fidesz) országgyűlési képviselő a parlament alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának tagja tájékoztatása szerint a lovas ágazat helyzetéről országgyűlési határozat készül, amelyet várhatóan még az őszi ülésszakon a Ház elé terjesztenek. A honatya szerint ahhoz, hogy az ágazat újra elfoglalhassa régi helyét a magyar társadalomban, legalább húsz jogszabály módosítására van szükség, hogy az élet minden területén helyet kaphassanak újra a lovak és az ezzel kapcsolatos tevékenységek. Megemlítette, hogy a lovakat a turizmusban, az egészségmegőrzésben, a mezőgazdaságban és a gazdaság számos területén jól lehet alkalmazni, mivel hagyományosan kiegészítik a modern társadalom kínálta lehetőségeket.

Bánki Erik (Fidesz), az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke arról beszélt, hogy ahhoz, hogy a nemzeti lovasprogram megvalósulhasson, főként infrastrukturális fejlesztésekre van szükség, emellett a lovaglás tanítását be kell emelni az oktatásba és képzésbe, továbbá meg kell változtatni azokat a jogszabályokat, amelyek ma akadályozzák például a lovas turizmus fejlesztését. Ilyennek mondta a honatya az erdőtörvényt. Megemlítette, hogy ma Magyarországon mintegy 200 minősített lovarda működik, ebből négyes, illetve ötös – azaz jó színvonalú – kategóriába tartozik 44. A lovas turizmust pedig 4500 vendégágy és mintegy 6500 ló szolgálja ma Magyarországon.

A tanácskozáson elhangzott az is, hogy Magyarországon pillanatnyilag feleannyi ló van, mint az uniós országok átlaga ezer főre számítva. Magyarországon ezer főre vetítve 6, míg az unióban 12, Hollandiában pedig 27 ló jut. A hozzáértők szerint a lovak számát a nemzeti lovasprogram keretében rövid távon legalább meg kellene kétszerezni. A nemzeti lovasprogram a most készülő tízéves agrárstratégia egyik fontos eleme lehet – mondta a jelenlévőknek Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, aki jelezte, hogy a minőségi vidékfejlesztés részévé kell tenni a megújított lótenyésztést, a lovas turizmust, valamint a lovas sportot. A lóágazat része kell legyen az élhető környezet fenntartásának és a megélhetés biztosításának is vidéken.

V. Németh Zsolt, a vidékfejlesztési tárca államtitkára kifejtette, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv programjai között támogatást kaphatnak például azok a fiatal gazdálkodók, akik a lovas ágazat valamely szegmensével szeretnének foglalkozni, továbbá a vidékfejlesztési elképzelések megvalósításának sorában a mikrovállalkozások számíthatnak ezen a területen kedvező elbírálásra, ha megfelelő pályázatokkal kívánnak többletpénzhez jutni. Baranyai László, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy a lovas ágazatban működő, például a versenyszervezéssel és tenyésztéssel foglalkozó vállalatokat a pénzintézet mint a tulajdonosi jogokat gyakorló szervezet konszolidálja. Ám ehhez megfelelő programok szükségesek – tette hozzá.

(MTI, MNO)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.