Az építkezés várhatóan 2012 márciusában fejeződik be, és a beruházás során az egészségügyi intézmény egy új sebészeti tömbbel – hat műtővel és 78 ággyal –, valamint egy kúraambuláns részleggel bővül, és a pénzből modernizálni tudják a képalkotó diagnosztikai eszközparkot is. Kásler Miklós, a OOI főigazgatója a csütörtöki alapkőletétel előtti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a beruházás nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az intézet valódi centrumként tudjon működni. A professzor hozzátette: fontos, hogy a betegeket egy helyen tudják diagnosztizálni, elkezdeni a terápiát és a kezelések utáni rehabilitációt.
Az elmúlt 15 évben háromszorosára nőtt az intézet betegforgalma, ezt viszont nem követte a központ fejlesztése – mondta a főigazgató. A beruházástól azt várják, hogy csökken az ellátásra váró betegek és az ellátatlan páciensek száma. A sajtótájékoztatón részt vett Mádl Dalma, a volt köztársasági elnök felesége, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár is.
Matolcsy szavai szerint arra fog törekedni a kormány, hogy Magyarországon a gazdasági fejlettség, az életszínvonal, az egészségügyi állapot, a demográfiai helyzet és a tudásszint egyaránt az unió átlaga felett legyen 2030-ra, de ehhez – mint mondta – az alapokat most kell letenni. „Lerakjuk egy nagy korszaknak, a jövő Magyarországának az alapkövét” – fogalmazott a miniszter. Mint mondta, arra kell törekedni, hogy az egészségipar, a gyógyturizmus egyfajta hungarikumként működjön.
Matolcsy kiemelte, hogy a következő években meg kell becsülni azt az egészségügyi közösséget, amely eddig helytállt, és az új kormánynak kötelessége az ágazatot arra a rangra, minőségre emelni feltételrendszerben, erőforrásokban, bérben, fizetésben, megbecsülésben, amilyet megérdemel.
Szócska Miklós azt mondta, az onkológia területén centralizálni kell az ellátást, központosításra van szükség az ellátásban és a betegutak szervezésében. Hozzátette: meg kell fordítani a katasztrofális népegészségügyi trendet.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.