Budaházy György elsőrendű vádlott 2008 májusában úgy döntött, fel kell térképezni Szilvásy György akkori titokminiszter lesencefalui házát, ezért megbízást adott erre S. Tibornak és B. Gábor tizenhatodrendű vádlottnak. A kiszemelt objektumot a szervezet tagjai turistaként többször is körbejárták, a zsákfaluból megtervezték a menekülési útvonalat is. A csapat az akció előtt egy próbarobbantást is végrehajtott Százhalombattán.
– A robbantáshoz használt C4-est Budaházy Gyuritól kapták, amit ő valami szerb kapcsolaton keresztül szerezett – mondta Benkő György százhalombattai vállalkozó rendőrségi tanúvallomásában. Hozzátette: az első akciónál a bomba nem működött, az időzítővel lehetett a gond.
– Állítólag elsőre besült a cucc náluk, sőt egy részeg biciklissel is majdnem összefutottak, amikor csuklyával a fejükön ott álltak a ház előtt. […] Ez augusztus 20. körül volt, ezt mondta Soma (S. József másod rendű vádlott – a szerk.) – olvasható Benkő György vallomása a Magyar Nemzet október 29-i számában, amelyben további részleteket is megtudhat az ügyről.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.