Magánnyugdíjpénztárak: nem lesz kötelező a belépés

Megszűnik a pályakezdők kötelező beléptetése a magán-nyugdíjpénztári rendszerbe – jelentette be Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépést szabályozó törvénytervezet két héten belül a parlament elé kerül.

MNO
2010. 10. 19. 13:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszterelnöki megbízott azt mondta: a magánnyugdíjpénztárak válságban vannak, súlyos veszteségeket szenvedtek el, ezért a kormánynak gyorsan lépnie kellett, hogy megvédje a pénztártagok befektetéseit, vagyonát. Hozzátette: az ő feladata, hogy megvizsgálja, hová tűnt a pénztártagok pénze, ennek során együttműködik a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével (PSZÁF) és a nyugdíjbiztosítási főigazgatósággal. Minél előbb a polgárok elé szeretnék tárni a tényeket – válaszolta a vizsgálat lezárási idejét firtató kérdésre.

A vizsgálat egyebek mellett annak feltárását célozza, hogy miért olyan magas – közel 5 százalék – a működési költségszint, miközben az állami nyugdíjrendszer, amely nyugdíjakat is folyósít, 2 százalékos költséggel működik – mondta Selmeczi Gabriella. Ráadásul a magánpénztáraknál 0,8 százalékos – éves szinten 22 milliárd forint – vagyonkezelési díj elszámolására is lehetőség van, ami a működési költséggel együtt éves szinten 40 milliárd forint kiadást jelent. Ugyanakkor, ha rosszul gazdálkodnak a vagyonnal, annak semmiféle következménye nincs – tette hozzá. Szeretnék azt is megtudni, hogy mi okozta a magán-nyugdíjpénztárak veszteségét – mondta –, ha ugyanis a vagyont állampapírokba fektették volna, magasabb lett volna a tényleges hozam.

A vizsgálat tárgyát képezi továbbá, hogy az MSZP milyen érdekek alapján akarta tavaly a vagyonkezelők kezére játszani a nyugdíjpénztárakat – mondta –, tavaly ugyanis a parlament elé került egy olyan javaslat, amely a most a tagok tulajdonában lévő pénztárakat rt. formájában a vagyonkezelőknek játszotta volna át, ezt azonban sikerült megakadályozni – fejtette ki. Arra a kérdésre, hogyan írják majd később jóvá a felfüggesztett tagdíjakat (a pénztári tagdíjak a következő 14 hónapban nem a magánkasszákba, hanem az állami nyugdíjkasszába kerülnek, ami összesen 420 milliárd – havi 30 milliárd – forintot érint), a miniszterelnöki megbízott nem adott konkrét választ. Elmondta: még dolgoznak ennek módján. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy alapelv lesz, rosszabbul senki nem járhat. Azért hozták az intézkedéseket, hogy megvédjék a pénztártagok befektetéseit, vagyonát – ismételte meg.

A kötelező magánpénztári tagság megszűnik, ha valaki ilyen típusú befektetésben gondolkodik, megteheti önként – mondta Selmeczi, hozzátéve: sehol nem működik olyan modell, hogy a pénzt kötelezően átviszik valahová, de nem vállalnak rá semmiféle garanciát. Úgy vélekedett, a pénztárakban lévő pénz az állami nyugdíjrendszer része, csak át van irányítva valamilyen vagyongazdálkodási formába. Arra a kérdésre, vajon meghozták volna-e a bejelentett intézkedéseket akkor is, ha az unió megengedte volna a magánnyugdíjpénztári befizetések elszámolását a büdzsében, azt válaszolta:”„mi lett volna, ha” típusú kérdéseket a történelemben nem szoktak feltenni.

Selmeczi Gabriella az újságírók kérdéseire elmondta: nagyon fontosnak tartja, hogy a nyugdíjbiztosítónál folytatódjék az a munka, amely az egyéni számla kialakítására 2001-ben megkezdődött, de 2003-ban leállt. Arra a kérdésre, hogy az elképzelések közelítenek-e a svéd modellhez, azt válaszolta: a svéd nyugdíjrendszernek vannak jó elemei, „nem olyan rossz az a svéd modell”. Az újságírók szerették volna megtudni, foglalkoznak-e azzal a problémával, amit a tömeges visszalépés okozhat az állampapírpiacon, miután ez esetben a kasszák felszabadítják befektetéseiket, így állampapírjaikat is értékesítik. Gondolkodnak a piackonform megoldáson, vizsgálják ennek a technikáját – tette hozzá.

Arra a kérdésre, ki tudja-e pótolni az állam azt a puffert, amit a magánkasszákban lévő vagyon jelent, azt válaszolta: minden remény megvan arra, hogy a kérdés a gazdasági növekedéssel megoldódik; ha a költségvetési hiány csökken, és sok gyermek születik, nem lesz gond – vélekedett. Szakemberek mondják majd meg, milyen technikát kell alkalmazni, reagált annak firtatására, hogyan fogják jóváírni a felfüggesztett tagdíjak elmaradt hozamát azoknak, akik majd a magánpénztárban maradás mellett döntenek. Arra a kérdésre, hozzányúlnak–e a második pillér szabályozásához, azt mondta: a második pillért inkorrekt törvényi eljárással hozták létre, nem szabályozták tisztességesen a működésüket, ennek következménye, hogy a magánkasszák például rokkantsági és özvegyi nyugdíjat nem folyósítanak.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.