Már dolgozik a szakértő bizottság

Összeállt és csütörtökön megtartotta első ülését a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkárságának szakértő bizottsága, amelynek feladata az új szakmai kollégiumi rendszer előkészítése lesz – közölte a tárca pénteken.

MNO
2010. 10. 22. 9:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Államtitkári Szakértői Bizottságnak – amelyet a szakmával való egyeztetés elve alapján állítottak fel – két társelnöke és tizenegy tagja van. Szakmai elnöknek Fülesdi Bélát választották, míg a politikai elnöki státust Gógl Árpád tölti be.

Az államtitkárság szerint a szakmai kollégiumok átalakítása elsősorban két dolog miatt indokolt. Egyrészt sokan vitatták és vitatják a kollégiumok legitimitását, ezzel együtt véleményezéseik és állásfoglalásaik megalapozottságát. Emellett pedig a szakmai kollégiumok jelenlegi választási eljárása és összetétele szakmai körökben jelentős ellenérzéseket keltett – írta a tárca. A bizottságnak 2011 januárjáig kell megalkotnia azokat az új elveket, amelyek szerint majd az új szakmai kollégiumok működnek a jövőben.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.