Már jövő héten vitáznak Lázár javaslatairól az Országgyűlésben

A jövő heti, kétnapos parlamenti ülésen a vezető kormánypárt kezdeményezésére elkezdődik annak a három törvényjavaslatnak a tárgyalása, amelyet Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője nyújtott be a Háznak azt követően, hogy az Alkotmánybíróság (AB) alkotmányellenesnek nyilvánította és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadót.

MNO
2010. 10. 28. 10:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülése után újságíróknak elmondta: a tanácskozáson a Fidesz-frakció bejelentette, kéri, hogy a törvényhozás tűzze napirendre az alkotmány, illetve az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosításáról, valamint az egyes gazdasági, pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról szóló, Lázár János által kedden beterjesztett előterjesztéseket. Mindhárom javaslat általános vitája kedden, részletes vitája pedig szerdán lesz.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.