Mesterházy: Nem, nem, soha!

Az eredmény a „jó, de lehetne jobb is” kategóriába tartozik – értékelte az MSZP vasárnapi eredményét Horváth Csaba.

MNO
2010. 10. 03. 21:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A párt főpolgármester-jelöltje kijelentette: az a bizalomnövekmény, amit a budapesti polgárok kimutattak feléjük, az látható és kitapintható. Horváth, akit az MSZP frakcióvezetőnek jelölt a közgyűlésben, elmondta: az alacsony részvétel demokráciadeficit.

Mesterházy a második erőről

„Mi vagyunk a második legerősebb párt Magyarországon” – jelentette ki Mesterházy Attila MSZP-elnök a választási eredményeket értékelve. A hírTV-nek nyilatkozva elmondta, minden eredményre büszke. Mint ígérte, a kormányzat a következőkben pártja kemény kritikájára számíthat.

Arra a kérdésre, hogy elképzelhető-e ilyen ellenzéki szerepben bármilyen együttműködés az MSZP és a Jobbik között, úgy felelt: „Nem, nem, soha!” Szerinte azok a városok voltak sikeresek az elmúlt húsz évben, amelyek kívül tudták tartani a pártpolitikát a városon.

A szocialisták számára lesújtó országos számokat úgy értékelte: „nem leszünk sokkal kevesebben”. Hozzátette, „fel fogjuk venni a kesztyűt, minden támadásra a saját fegyverüket fordítjuk” a kormánypárt ellen. Mesterházy végezetül elmondta, minden eredményre büszke, amely sikert hozott, de szakállát – korábbi ígérete ellenére – nem növeszti vissza.

(hírTV)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.