MSZP választmány: pártelnönök a mikrofonnál

Mesterházy Attila jelenlegi, valamint Lendvai Ildikó és Gyurcsány Ferenc korábbi pártelnök is felszólal az MSZP választmányának mai ülésén; a testület tisztségviselőket is választ.

MNO
2010. 10. 16. 8:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Simon Gábor, a választmány elnöke korábban az MTI-nek elmondta: a tanácskozáson az aktuális politikai kérdésekről és a párt előtt álló feladatokról Mesterházy Attila, az MSZP elnöke számol be. Felszólalási szándékát előre jelezte Gyurcsány Ferenc és Lendvai Ildikó is. A volt kormányfő a platformjára vonatkozó elképzeléseit ismerteti, a korábbi pártelnök pedig az általa vezetett programtanácsról és az ellenzéki stratégiai kérdésekről beszél. A választmány az ülésen megválasztja négy elnökhelyettesét is, valamint létrehozza a párt stratégiai, közpolitikai, illetve a társadalmi kapcsolatokkal és a szervezeti ügyekkel foglalkozó bizottságait.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.