Navracsics: Korai lenne felbecsülni a kárt

Egyelőre a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. fejenként százezer forintos gyorssegélyét osztják a hétfői iszapáradatban kárt szenvedett lakosoknak. A kárfelmérés egyébként folyamatban van, a károsultak remélhetőleg gyors segítséghez jutnak majd – nyilatkozta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Duna Televíziónak Kolontáron, a tegnapi iszapkatasztrófában az egyik legsúlyosabb károsodást elszenvedett településen.

MNO
2010. 10. 05. 13:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Reményeink szerint gyors segítségre számíthatnak a károsultak, ez most a legfontosabb. Amit most tudunk tenni, hogy egy gyorssegélyt osztunk ki mindenkinek, aki bajba jutott a gátszakadás kapcsán. A Mal Zrt. fizet fejenként százezer forintos gyorssegélyt, ami tényleg csak arra elég és annyi időt hagy, hogy beindíthassuk a kárfelmérést; ez időszak alatt az itteni családok talán ezzel a segítséggel is tudnak valamennyire boldogulni – nyilatkozta Navracsics Tibor a Duna Televízió Nemzeti Krónika című műsorában kedd délután.

A miniszterelnök-helyettes elmondta: ha már lesz hozzávetőleges kárértékük, akkor tudnak dönteni a kártérítés mértékéről. A kár megbecslése viszont még korai lenne, főként mert az esetleges mezőgazdasági károkat és az egyéb járulékos károkat is hozzá kell majd számolni a végösszeghez. Navracsics megjegyezte: egyelőre csak gyanítják, hogy a Mal Zrt. lehet a felelős a katasztrófáért. „Nem tudunk semmi biztosat. Büntetőeljárás indult ismeretlen tettes ellen, hiszen sajnos halálos áldozatok is vannak. A rendőrségi vizsgálat fogja majd kideríteni, ki milyen mértékben felelős, ki ellen lehet büntetőeljárást indítani, esetleg kivel szemben lehet büntetőjogi felelősséget érvényesíteni” – szögezte le a miniszterelnök-helyettes.

(DunaTV)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.