Négy éve húzódott az ügy, most végre megállapodtak

Önkormányzati tulajdonba kerülhet a volt egri laktanyához tartozó két ingatlan – jelentette be közösen Habis László, Eger polgármestere, egyben a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje és Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára pénteken Egerben.

MNO
2010. 10. 01. 15:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A négy éve húzódó ügy megoldásához a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a honvédelmi tárca és az önkormányzat megállapodására volt szükség – közölte Nyitrai Zsolt. Mindennek nyomán hamarosan a kormány elé kerül az ingatlanok ingyenes átadásáról szóló előterjesztés. Feltétel, hogy az önkormányzat közösségi célokra hasznosítsa a volt honvédségi vagyont – tette hozzá az államtitkár.

Habis László elmondta, hogy egy 1,6 hektár területű sportpályát, illetve egy másik 1 hektáros ingatlant érint a vagyonátadás. Ez utóbbin a volt gyengélkedő és egy konyhaépület áll. Terveik szerint a gyengélkedőt a helyi családsegítő központ bevonásával szociális célokra, a konyhát pedig a város közétkeztetésének javítására hasznosítanák. Az ingatlanok együttes értéke több százmillió forint – hangsúlyozta a polgármester, aki a város országgyűlési képviselője is egyben.

Arról is beszámolt: a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatása szerint még ebben a kormányzati ciklusban kiépül a megyeszékhely és az M3-as autópálya között közvetlen összeköttetést biztosító útszakasz. Ez részben egy meglévő út bővítésével, részben egy új gyorsforgalmi út építésével valósul meg.

Habis László a továbbiakban cáfolta azokat a vádakat, hogy az önkormányzat nem fordít kellő figyelmet a munkahelyteremtésre. Mint mondta, jelenleg is 60, többségében a munkahelyteremtést szolgáló pályázatuk vár elbírálásra az Új Magyarország fejlesztési terv keretében.

Végül hangsúlyozta, hogy a Fidesz–KDNP önkormányzati képviselőjelöltjei hét prioritást határoztak meg. Az egészséges életmód, a gyermeknevelés elősegítését, a szociális helyzet javítását, a közterületek fejlesztését, a munkahelyteremtést, a közlekedési infrastruktúra javítását, illetve egy polgárbarát önkormányzati hivatal működtetését – mondta Habis László.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.