Nem fekvő-, hanem álló rendőrökre van szükség Csepelen

Csepelen is megnőtt a bizalom a Fidesz iránt, jelentősen erősödött a polgári oldal – értékelte a helyzetet Németh Szilárd, Csepel frissen megválasztott polgármestere. Németh szerint a szocialista vezetés alatt az embereket kihasználták, hazudtak nekik, és ezzel megalázták őket.

MNO
2010. 10. 16. 12:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ígéretekkel tele volt a padlás Csepelen is: tizenhét évig minden választási kampányban elsütötték, hogy megépül a gerincút, lesz uszoda, bicikliút, wellnessközpont a Kis-Duna partja mellett, vagy éppen megújul a városközpont. Tervek ugyan készültek, de az is csak a felháborodást növelte, hogy százmilliók röpködtek el rájuk, eredmény meg nem volt sehol – mondta a fideszes polgármester a párt honlapjának adott interjúban.

Mivel az önkormányzat az elmúlt öt évben hétmilliárd forintnál is nagyobb vagyonvesztést szenvedett el, a költségvetési hiány pedig eléri a négymilliárd forintot, több kényszerű intézkedést is meg kellett hozni ahhoz, hogy a kerület működőképességét fenn tudják tartani. Ugyanakkor Németh kijelentette: legfőbb céljának mindenkor a kötelező feladatok magas színvonalú ellátását tartja; az oktatás, az egészségügy, a szociális tevékenység mindenképp prioritást élvez majd Csepelen.

A 2003-ban bezárt csepeli kórház kapcsán elmondta: azon lesznek, hogy rehabilitálják a kórházat, ahol jelenleg csak a falak állnak, minden más használhatatlan. A közbiztonság javításához Németh szerint meg kell erősíteni a rendőrséget, „nem fekvő-, hanem álló rendőrökre van szükség” az utakon. Az elsőrendű tervek között szerepel a korábban bezárt királyerdei rendőrőrs visszaállítása, a betöréses rablások, lopások visszaszorítása, térfigyelő kamerák és fix sebességmérők telepítése, és legfőképpen a politikai jellegű, elvi-haveri alapokon nyugvó mutyiüzletek megakadályozása – sorolta a fideszes polgármester.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.