Nem várhat tovább a metrókocsik felújítása

A BKV metrós szakszervezete szerint azonnal meg kell kezdeni a 2-es vonalon szolgáló régi szerelvények felújítását, mert nagy mértékű plusz futásteljesítményt már nem bírnak ki.

MNO
2010. 10. 20. 17:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gulyás Attila, a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke az MTI megkeresésére elmondta, azzal, hogy a BKV felmondta az Alstommal a 2-es vonalra szánt Metropolis szerelvények szállítási szerződését, a 40 éves szovjet Ev típusú szerelvényeknek még évekig futniuk kell, ezt azonban már nem bírják ki felújítás nélkül. A szerelvények döntő többségén nagy felújítást kell végezni, ami három milliárd forintba kerül, plusz munkaerőt igényel és helyhiány miatt nagyon nehezen megoldható. A felújításokat meg kell osztani a BKV Fehér úti és Kőér utcai járműtelepe között – mondta.

Van olyan szerelvény, amely már csak pár ezer kilométert futhat, ezt a futásteljesítményt átlagosan egy hónap alatt teljesítik – hívta fel a figyelmet Gulyás Attila. Elmondása szerint a szerelvényenként másfél hónapig tartó felújítás során ki kell szerelni és fel kell újítani a forgóvázakat, a motorokat, kerekeket, a hajtóművet, a kábeleket és a légrendszereket is. A felújítással a szerelvények még 3-4 évig használhatók lesznek. További problémát jelent, hogy nincs elegendő szerelvény tartalékban.

Gulyás Attila szerint, ha egyesével újítják fel a régi vonatokat, akkor tartani tudják a menetrendet, de egy nem várt meghibásodás miatt már előfordulhat, hogy átmenetileg nem tudják pótolni a kieső szerelvényeket. Kocsis István, a BKV vezérigazgatója közölte: a cég felmondta az Alstommal a 2-es és 4-es vonalra szánt Metropolis szerelvények szállítására kötött szerződést és a szovjet metrókocsikon azonnal megkezdik a szükséges javítások elvégzését.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.