Nézőpont: A fővárosiak lefutottnak tekintették a voksolást

A Fidesz–KDNP sikerét vetíthetik előre az önkormányzati választásokon a korábbi években mértnél alacsonyabb napközbeni részvételi arányok, míg a viszonylag nagy számú észak-magyarországi voksok egyértelműen a Jobbiknak kedvezhetnek az MTI által megkérdezett politológusok szerint.

MNO
2010. 10. 03. 17:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Krekó Péter, a Political Capital elemzője kiemelte: vasárnap az önkormányzati választáson való részvételi arány 1990 óta tartó emelkedő tendenciája fordulhat meg, ami szerinte elsősorban az egyértelmű erőviszonyoknak, vagyis a jobboldal biztos fölényének tudható be. Filippov Gábor, a Progresszív Intézet elemzője szerint az otthon maradtak legnagyobb részét vélhetően most is a közönyös, illetve apatikus választók adják, de jelentős számban lehetnek közöttük a kiábrándult és motiválatlan baloldali, illetve a pártjukat vesztett liberális szavazók.

Krekó hangsúlyozta továbbá, hogy a mai voksolás a baloldal mobilizációs kudarcát is mutathatja, a korábbi felmérésekből ugyanis világosan látszik, hogy a Fidesz sokkal inkább tudja mozgósítani választóit, mint a szocialisták. Az elemző szerint utóbbira utal az is, hogy a budapestiek most először szavazhatnak az országos aránynál is kisebb számban.

Szánthó Miklós, a Nézőpont Intézet elemzője az alacsony fővárosi részvételi adatokat annak tulajdonította, hogy a választók többsége lefutottnak gondolhatta a választást. A szakértő szerint ugyanakkor ebből nem lehet a pártok végső eredményeire vonatkozó következtetéseket levonni. Az MTI által megkérdezett szakértők azonban valamennyien egyetértettek abban, hogy az Észak-Magyarországon mért viszonylag magas részvételi adatok a Jobbik sikerét vetíthetik előre a térségben.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.