„Orbán hozzányúlt a szent tehenekhez”

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint az arányos teherviselés a társadalmi igazságosság követelménye. Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakcióvezetője vasárnap az MTI-nek a válságadóról – amelyet a távközlési, illetve telekommunikációs, az energetikai szektor és a kereskedelmi áruházláncok fizetnek majd be a költségvetésbe három éven keresztül – azt mondta: „Orbán Viktor hozzányúlt a szent tehenekhez, éhínség esetén ez természetes”. • Benyújtották: a parlament előtt a családi, egykulcsos adó

MNO
2010. 10. 17. 15:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Harrach Péter a gyermekek után járó adókedvezmények kapcsán kiemelte, hogy a Gyurcsány-időszak kártevéseinek egyike volt a családi adókedvezmények eltörlése. A gyermeknevelés nehézségei, a családok válságos helyzete és az ország demográfiai gondjai „arra késztetik a felelősség letéteményeseit”, hogy jelentős változtatásokat hajtsanak végre – mutatott rá a KDNP-s politikus, hozzátéve: a helyzet javítása az adórendszeren keresztül történhet. Értékelése szerint azok a családok kaphatnak így támogatást, amelyek maguk is segíteni akarnak saját helyzetükön, és tevékeny tagjai a társadalomnak.

A kereszténydemokrata frakció első embere azt mondta, hogy az igazságosság akkor valósulhat meg, ha mindenki tud dolgozni, aki akar. A dolgozni vágyók számára az adókedvezményt teljes körűvé a munkahelyteremtés fogja tenni – fogalmazott Harrach Péter.

Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról című javaslatot szombaton nyújtották be, s az kisebb-nagyobb mértékben érinti az összes adónemet, de a legterjedelmesebb és legnagyobb változásokat a személyi jövedelemadó rendszerében indítványozza.

A változtatások egyik pontjaként már az első gyermek vállalását is támogató, jövedelemkorláthoz nem kötött családi kedvezményt vezetnek be, amely az összevont adóalapot csökkenti. A családi kedvezmény – az eltartottak lélekszámától függően – kedvezményezett eltartottanként és jogosultsági hónaponként egy és kettő eltartott esetén 62 500 forint, három és minden további eltartott esetén 206 250 forint.

(mti)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.