Orbán részt vesz a debreceni önkormányzat alakuló ülésén

Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz a debreceni önkormányzat hétfői alakuló ülésén – jelentette be Kósa Lajos (Fidesz), a város polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.

MNO
2010. 10. 15. 13:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tájékoztatása szerint a korábbi 50 helyett a polgármesterrel együtt már csak 35 tagú lesz a testület: 24 képviselő egyéni körzetekből, tíz pedig kompenzációs listáról jutott be a közgyűlésbe. Debrecenben a Fidesz–KDNP jelöltjeként 24, a Jobbik színeiben négy, az MSZP jelöltjeként három, a DISZ képviseletében két, míg a Civil Fórum Egyesület tagjaként egy képviselő jutott mandátumhoz.

A létszámcsökkenés következtében 173 millió forinttal kerül kevesebbe a közgyűlés működése az elkövetkezendő négy évben – tette hozzá Kósa Lajos. Elmondta azt is: négy alpolgármester állítására van lehetőség, de hétfőn egyelőre csak háromra tesz javaslatot. Az oktatási ügyekért felelős alpolgármesteri tisztség betöltéséről később, az oktatási rendszer alakulásától függően döntenek – mondta Kósa Lajos.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.