Kalmár Szilárd, a Zöld Baloldal ügyvezető elnöke az MTI-t arról tájékoztatta, hogy azért kezdték el a pavilon bontását éjfél után, mert ezt a Jobbik nem kezdte meg, holott a kampányidőszak végeztével a választási törvény rendelkezése értelmében a pavilon fenntartása már illegálisnak minősül. Közlése szerint a két tábor aktivistái között emiatt tettlegességre került sor, majd kihívták a rendőrséget.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnapi tájékoztatása szerint a kampánycsend megsértéséről kaptak bejelentést éjfél után 10 perccel, majd a kiérkező járőröknek a bejelentő azt mondta: négy aktivista megszólította a baráti társaságukat, hogy szavazzanak az egyik párt jelöltjére, de azok a rendőrök megérkezésekor már nem voltak ott. A BRFK közlése szerint a bejelentők megkísérelték a helyszínen az egyik párt választási plakátjait – a kampánycsend megsértésére hivatkozva – eltávolítani, melyet az intézkedő rendőrök megakadályoztak. A rendőrség az esetleges kampánycsendsértést közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.