Schmitt: Tiszteletben kell tartani a végeredményt + Képek

Nem sokkal dél után leadta szavazatát az önkormányzati választáson Schmitt Pál köztársasági elnök. Az államfő feleségével, Makray Katalinnal együtt érkezett a főváros II. kerületében, a Klebelsberg Kunó Művelődési Központban berendezett szavazókörbe.

MNO
2010. 10. 03. 17:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Schmitt Pál köztársasági elnök, miután feleségével együtt leadta szavazatát, újságíróknak azt nyilatkozta: bízik abban, hogy mindenkit érdekel a saját sorsa, önkormányzatának és városának a sorsa. Schmitt kifejezésre juttatta: azt is reméli, hogy „széles körű érdeklődés mellett, korrekt, tisztességes viszonyok között” zajlanak vasárnap a helyhatósági választások.



„Bízom abban, hogy akármi is a végeredmény, az emberek tisztában lesznek azzal: ez az egyik legfontosabb lehetőségük, hogy részt vegyenek az ország és a saját sorsuk irányításában” – fogalmazott az államfő. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy az önkormányzati választások végeredményét az emberek tiszteletben fogják tartani. Schmitt közölte: vasárnap este bemegy a választási központba. „Mert természetesen érdekel a végeredmény” – tette hozzá.




Fotók: Éberling András/Magyar Nemzet


(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.