Segítséget kérhetnek a szavazáshoz

A szavazáshoz segítséget kérhetnek a testi fogyatékkal élő, valamint az írni, olvasni nem tudó választópolgárok; ebben az esetben a szavazatszámláló bizottság két tagja írja alá a névjegyzéket, továbbá együtt segíthetnek a szavazólap kitöltésében is.

MNO
2010. 10. 03. 10:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az önkormányzati és kisebbségi választáson több mint 12 000 szavazatszámláló bizottság működik, a testületek egyik feladata a szavazás törvényes lebonyolítása, ennek részeként pedig a szavazókörben a választópolgárok tájékoztatása és – a törvény által előírt rendben – a segítségnyújtás.

A szavazatszámláló bizottság egyebek mellett tájékoztatja a választópolgárokat arról, ha egy jelölt visszalépett (ekkor az adott nevet a szavazólapon áthúzza). Szükség esetén – a választópolgár befolyásolása nélkül – a szavazatszámláló bizottság elmagyarázza a szavazás módját is.

Ha az olvasni nem tudó vagy a szavazásban egyéb ok miatt akadályozott választópolgár a szavazólap kitöltéséhez segítségül más választópolgárt nem tud megkérni, kérésére a szavazatszámláló bizottság két tagja együttesen segítséget nyújt.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.