Simicskó 1500 új katonát és 6-8 ezer tartalékost ígér

Mintegy 1500 katonával, 27 500 főre növelné a honvédség létszámát a Honvédelmi Minisztérium, illetve a parlamenti ciklus végére 6-8 ezer kiképzett, önkéntes tartalékos lehet a rendszerben – mondta Simicskó István honvédelmi államtitkár kedden Budapesten, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen tartott előadásában.

MNO
2010. 10. 26. 11:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár közölte: mivel a honvédség mára jelentősen elvesztette „országvédelmi” képességeit, mind a létszámbővítésre, mind az önkéntes tartalékos rendszer kialakítására feltétlenül szükség van. Simicskó István hozzátette, hogy a honvédség állományának 1500 fővel való bővítésére a tervek szerint a jövő évi költségvetésben lesz fedezet. A tartalékos rendszer kialakításának forrásairól egyelőre konkrét információkat nem árult el, viszont azt megjegyezte, hogy annak fenntartása nem kerül sokba, és lesz rá pénz.

Hangsúlyozta: „legfontosabb célkitűzésünk nem más, mint, hogy szeretnénk egy erős honvédséget felépíteni”. Kitért arra, hogy az elmúlt 20 évben, a haderő átalakításának eredményeként folyamatosan csökkent a honvédség létszáma, szűkültek képességei és hagyományos fegyvernemi kultúrák szűntek meg, ami komoly gondot okoz. Az államtitkár azt mondta, hogy két „kitörési pontot” látnak ebből a helyzetből: a katonák életpályamodelljének kialakítását és a tartalékos rendszer kidolgozását. Közlése szerint a tartalékos rendszer legfőbb célcsoportjának a „megfelelő korban lévő” volt szerződéses vagy hivatásos katonák számítanak. Mint megjegyezte, „óriási luxus” az, hogy 5-10 vagy akár 20 év után kerülnek nyugállományba „fiatal emberek”, és ezt követően a honvédség nem számít rájuk, még tartalékosként sem.

Simicskó István tájékoztatása szerint gondoltak azokra is, akik valamilyen módon érintkeznek a honvédséggel, ilyenek például a kiemelt fontosságú objektumok civil őrző-védői. A tárca ezeken kívül fontosnak tartja, hogy az önkéntes tartalékos rendszert a felsőoktatásban részt vevő diákok között is népszerűsítse – fűzte hozzá. Ahhoz, hogy 2014-re bevethető legyen a 6-8000 főnyi önkéntes tartalékos, a tárca már a jövő év elején elkezdi – elsősorban az őrzés-védelem területén – a rendszer feltöltését. Az első évben 1000-1500 fővel, 2012-től – a katasztrófavédelmi feladatok ellátásával kiegészülve – már 4-5000 fővel, 2014-re pedig teljes létszámban – akár a hivatásos katonák mellett is – dolgoznának a tartalékosok – mondta Simicskó István.

Kiemelte, ez a rendszer nem tud felállni anélkül, hogy a munkáltatói oldalt meggyőzzék arról, a kiképzés után „értékesebb munkaerővé” válhat az alkalmazott. Ezen jelenleg is dolgoznak, remélhetőleg a jövő év elejére elkészülhet a több tárcát érintő munkáltatói program – fűzte hozzá az államtitkár.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.