Súlyos visszaélés: az analfabéta is aláírta a kérelmet

Magánokirat-hamisítás miatt feljelentést tett Boldogkőváralja helyi választási bizottsága ismeretlen tettes ellen, ugyanis bár három szavazattal előzte meg a független Kóczián Gyula Zavodni Ferencet, a Fidesz–KDNP jelöltjét, de alapos a gyanú, hogy a győztesként kihirdetett polgármester csalt. Úgy tűnik a kézírások alapján: hamis dokumentumok segítségével mozgóurnás kérelmeket adott be a mozgáskorlátozott érintettek tájékoztatása nélkül. A választási bizottság az eredményt megsemmisítette, tehát egyelőre Zavodni mint ügyvezető polgármester vezeti tovább a falut.

Tolcsvai L. László
2010. 10. 06. 11:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Boldogkőváralján nagy a felháborodás, hiszen alapos a gyanú, hogy az „egynapos” polgármesternek okirat-hamisítással sikerült háromszavazatos győzelmet aratnia a fideszes Zavodni fölött. Kóczián a voksolás napját megelőzően mintegy harminc választópolgár nevében kért lehetőséget írásban a mozgóurnás szavazásra. Vélhetően saját maga töltötte ki, illetve írta alá a kérelmeket, ellenben erről nem tájékoztatta azokat, akikhez kiment a mozgóurnát szállító gépkocsi.

A választási bizottság meglepetten konstatálta vasárnap, hogy ifjabb Batyi Elemérné nem kérte a házi szavazás lehetőségét, éppen ezért elment leadni a voksát. Az asszony szavai szerint nem írt semmilyen kérelmet, s nem érti, vajon mi áll a történtek mögött. Hornyák Sándor, valamint Kondás Andrásné kérelme a másik két furcsa eset, mert ők ugyan kértek mozgóurnát, de a hamisító ezt nem tudta, így két kérelem érkezett a választási bizottsághoz: két eredeti és két hamis. A következő visszaélés szintén sajátos, mivel Gulyás Márton analfabéta, mégis aláírta a kérelmet.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei encsi rendőrkapitányság vezetője, Sulyok János ezredes megerősítette szerda délelőtt portálunknak, miszerint megérkezett a boldogkőváraljai választási bizottság feljelentése. Nyomozói valóban magánokirat-hamisítás címén vizsgálják az ügyet, azonban hatvan nap áll a rendelkezésükre az eset teljes felgöngyölítésére.

Mint megtudtuk, amennyiben Kóczián Gyula bűncselekményének alapos gyanúja beigazolódik, új választást írnak ki a váráról híres településen, a magánokirat-hamisítónak pedig bíróság előtt kell felelnie tetteiért.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.