Szijjártó: Úgy tűnik, egy újabb csontvázra bukkantunk

Újabb csontvázakat talált a kormány – jelentette ki a miniszterelnök szóvivője a köztévében. Szijjártó Péter szerint a Bajnai-kormány is trükközött az elszámolással. Az Orbán-kormány ugyanakkor elkötelezett az egykulcsos adórendszer bevezetésében – szögezte le. • Orbán: Egy húron pendül velünk az ország

MNO
2010. 10. 01. 5:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Bajnai-kormány is ugyanúgy trükközött a számokkal, mint az elődje, a Gyurcsány-kormány. Mindenfajta trükköket bevetettek annak érdekében, hogy azt a bizonyos 3,9 százalékot be tudják mutatni. Úgy tűnik, egy újabb csontvázra bukkantunk – jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.

Leszögezte: a kormány az egykulcsos adórendszer melletti elkötelezettsége fennáll. Az új szisztémával egyébként szerinte mindenki jobban fog járni. Hangsúlyozta: el fogjuk érni, hogy aki tízszer többet dolgozik, az tízszer többet keres, és tízszer többet adózik majd.

A Kubatov Gábor pártigazgató tavalyi, balatonszárszói beszédéből közölt legújabb részlet kapcsán Szijjártó azt mondta: nem olyan nagy bűn, ha egy önkormányzati képviselő ismeri a választókat. „Ha a választók annyira megbíznak benne, hogy adnak neki kulcsot is, ezt sem gondolom, hogy probléma lenne. Nekem is van egy kockás füzetem, ott tartom az éjjeliszekrényen. Ha eszembe jut valami, beleírom” – tette hozzá.

(hirado.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.