Szita olyan várost épít, ahol tisztességes munkából meg lehet élni

A kaposváriak számára fontos értékekre épülő, közösen megalkotott program megvalósítását ígérte a somogyi megyeszékhely fideszes polgármestere, az ötödik ciklusát kezdő Szita Károly a közgyűlés keddi alakuló ülésén.

MNO
2010. 10. 12. 16:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A polgármester kiemelte, hogy a kaposvári emberek mindenekelőtt biztonságot akarnak: biztonságot a munkahelyen, az egészségügyben és az utcákon, köztereken is. Bejelentette, hogy a közgyűlés csütörtökön már meg is kezdi a tényleges munkát, a város lakóinak véleménye, javaslatai alapján kidolgozott, Kaposvár a legfontosabb elnevezésű program megvalósítását.

Mint mondta, Kaposvár azokban az értékekben hisz, amelyek mindenkinek fontosak, ilyen érték a munka, az otthon, a család, az egészség és a rend. „Mi hiszünk abban, hogy az első és legfontosabb érték a munka (…), ezért olyan várost építünk (…), ahol tisztességes munkából tisztességesen meg lehet élni, hogy minden egyes embernek legyen lehetősége gondoskodni a családjáról” – tette hozzá Szita Károly.

Székfoglaló beszédében a polgármester rámutatott: ahhoz, hogy „biztonságban érezzük magunkat, és el tudjuk érni céljainkat”, rendre is szükség van, „ezért olyan várost építünk, ahol minden kaposvári embernek joga van a közbiztonsághoz és a szociális biztonsághoz, és olyan várost, ahol megvalósíthatják álmaikat a tehetségesek, és támaszra találnak a rászorulók”.

Szita Károlyt a Fidesz–KDNP jelöltjeként a szavazatok 77 százalékával választották meg újra Lamperth Mónikával (MSZP) és Kováts Imrével (független) szemben. Az eddigi 27 helyett 17 tagú kaposvári közgyűlésben a Fidesz–KDNP 12 egyéni körzetben megválasztott képviselője mellett a kompenzációs listáról két MSZP-s, valamint a Jobbik, a Kaposvári Somogyért Egyesület és az LMP egy-egy képviselője kapott helyet. A bizottságok külső szakértő tagjainak száma is csökken – 56-ról 26-ra –, így négy év alatt 180 millió forintot takarít meg a város.

A polgármester korábban újságíróknak elmondta: a következő két hétben négy-öt közgyűlést is tartanak. Többek között az alpolgármesterek személyéről, a helyi közüzemi cégek holdingba tömörítéséről, valamint a Kaposvár-kártyával novembertől igénybe vehető új szolgáltatásokról is dönt a testület.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.