Szökéstől tartottak, házi őrizetben marad a BA volt jogi igazgatója

December 3-ig meghosszabbította a BKV-ügy vesztegetési szálában a gyanú szerint érintett Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport (BA) volt jogi igazgatójának házi őrizetét a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB). • Budapest Airport–BKV: nyolcan hűvösön a korrupciós hálózatból • BKV-s vesztegetés: Sziebert György marad a rács mögött

MNO
2010. 10. 06. 9:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fővárosi Bíróság szerdai tájékoztatása szerint azért hosszabbították meg a kényszerintézkedést, mert a bűncselekmény súlya, illetve a kiszabható büntetés nagysága miatt továbbra is tartani lehet attól, hogy „dr. R.-V. Krisztina” szökéssel vagy elrejtőzéssel igyekezne elkerülni a büntetőjogi felelősségre vonást.

Rényi-Vámos Krisztinát Sziebert György volt BKV-s jogi igazgatóval együtt tartóztatták le, miután Szibertet tavaly decemberben tetten érték pénzátvétel közben egy óbudai bevásárlóközpont mélygarázsában.

A vesztegetési ügy tavaly december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A rendőrök egy informatikai szerződést kerestek először. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak vissza több millió forintot, ezt vehette át aznap az egyik óbudai mélygarázsban Sziebert György.

Az üggyel összefüggésben Rényi-Vámos Krisztinát és Sziebert Györgyöt letartóztatták. Mindkettejüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Rényi-Vámos Krisztina előzetes letartóztatását június 8-án megszüntették, és házi őrizetet rendeltek el. Sziebert György előzetes letartóztatását december 7-ig meghosszabbították.

Fuzik Zsoltot, a BKV korábbi informatikai igazgatóját, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, Szegeden fogták el és vették őrizetbe február 3-án, majd a BKKB február 5-én rendelte el az előzetes letartóztatását. A volt vezetőt kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják. Fuzikot a bíróság május 12-én házi őrizetbe helyezte, majd július 21-én ezt megszüntették, és lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.