Technológiai és emberi hiba áll a kolontári tragédia hátterében

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint az ajkai timföldgyár vezetése rosszul kezdte az iszapkatasztrófa kezelését, mert – mint fogalmazott – ha valakik, akkor nyilván ők felelősek a történtekért, pontosabban a technológiájuk és az emberi feltételeik.

MNO
2010. 10. 07. 13:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kovács Zoltán csütörtökön Ajkán mondta ezt az MTI-nek, nyilatkozatával arra emlékeztetve, hogy a cég vezetője hétfőn a katasztrófa okaként még a sok esőre hivatkozott, illetve azt mondta, hogy a lúgos vörösiszap nem jelent veszélyt az emberre. Kovács Zoltán rámutatott: ismereteik szerint nincs olyan természeti ok, amely ezt a katasztrófát kiváltotta, tehát technológiai-emberi hibára lehet gyanakodni, de ezt a Nemzeti Nyomozó Iroda kideríti majd – tette hozzá.

Az államtitkár biztos abban, hogy a cégvezető többszörösen megbánta már hétfői nyilatkozatát. Mint mondta, mindazok után, amit tapasztalnak, hogy mekkora kárelhárítás zajlik, milyen erőfeszítéseket kell tenni a folyóvizeken, és mennyien kórházban vannak, minden bizonnyal többször megbánták már a hétfői nyilatkozatot és a kiadott közleményt. Kovács Zoltán hangsúlyozta: a kormány minden tőle telhetőt megtesz a kármentés érdekében, de vizsgáltatja az okokat és a felelősséget is.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.