Tizenhárom időközi polgármester-választást kell tartani

Tizenhárom időközi polgármester-választást kell tartani a hétfő délelőtti adatok szerint, mivel a szavazatok száz százalékának feldolgozása után ennyi településen alakult ki szavazategyenlőség vasárnap a jelöltek között.

MNO
2010. 10. 04. 8:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szavazókörökből érkező jegyzőkönyvek feldolgozása után szavazategyenlőség alakult ki a polgármesterjelöltek között a Békés megyei Dombiratoson és Köröstarcsán, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszavalkon, a Somogy megyei Libickozma és Varászló településen, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírteleken, a Tolna megyei Grábócon, a Vas megyei Iklanberényben és Orfalun, valamint a Zala megyei Bödeháza, Csöde, Dobri és Zalaszántó településen.

Vasárnap este 11 órakor még úgy tűnt, hogy a Somogy megyei Somogyaszalón is időközi választást kell tartani, de a szavazatok többszöri újraszámlálása alapján végül egy szavazat döntött a polgármesterjelöltek között, így nem alakult ki szavazategyenlőség és nincs szükség időközi választásra.

Vasárnap 3176 településen tartottak polgármester-választást. A jogszabály szerint az önkormányzati választáson nincs érvényességi küszöb, azaz elvileg egyetlen választó is eldöntheti a szavazás eredményét. A jelöltek közül az lett polgármester, akire a legtöbb érvényes szavazat érkezett, ha azonban két vagy több jelölt kapta az azonos számú legtöbb szavazatot, időközi választást kell kiírni. Ezt a vasárnapi választás eredményeként most tizenhárom településen kell majd megtartani.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.