Több mint félezren küzdenek a vörösiszappal

Több mint ötszáz ember küzdött csütörtök délután is Devecser utcáin, a házak portáin a vörösiszappal, amely négy napja öntötte el a Veszprém megyei kisváros jelentős részét. Az emberek térdig gázolva az iszapban próbálják menteni megmaradt vagyontárgyaikat.

MNO
2010. 10. 07. 15:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Devecser egyike annak a három településnek, amelyeket hétfő délután elárasztott az Ajka melletti zagytározóból kiömlő vörösiszap. A kisvárosban 273 házat öntött el a vörös lavina, öt lakóház megsemmisült, tizenkilenc utcában küzdenek a mérgező anyagokat tartalmazó iszappal. A Szent István és a Kinizsi utcában, valamint a romák által lakott Dankó-telepen egyetlen kerítés sem maradt épen, a vörösiszap az ablakok pereméig befestette a házfalakat. Fehér és zöld színű védőruhában, védőmaszkban lapátolják az udvarokról a sarat az ott lakók és a védekezésre kirendelt emberek, de a munkájuk hiábavalónak tűnik, mert a magasabb pontokról, ahol még méteres magasságban áll a vörös sár, folyamatos az utánpótlás.

Az MTI tudósítójának a kárt szenvedett családok arról beszéltek, hogy a bútoraikat már kidobták, csak néhány személyes tárgyat tudtak megmenteni. Több ház előtt, az út szélén, egymásra halmozták a vörös színűvé vált bútorokat és berendezési tárgyakat. Ezeket markológépek pakolják teherautókra, hogy egy központi gyűjtőhelyre szállítsák azokat. Több olyan, vasból készült kertkaput is lehet látni, amelyre a tulajdonosok annyit írtak: „elköltöztem”, és tudatják a telefonszámukat.

A devecseri károsultakat csütörtök délután meglátogatta Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője, Kontrát Károly belügyi és Kovács Zoltán igazságügyi és közigazgatási államtitkár, akiktől az emberek gyors segítséget kértek. A politikusok arra tettek ígéretet, hogy a lehető legrövidebb időn belül végeznek a teljes kárfelszámolással a katasztrófasújtott térségben. A kisváros és a szomszédos Kolontár közötti út két oldalán, a szántóföldeket borító sárlavinában személyautókat, bútorokat és állati tetemeket látni.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.