A főigazgató elmondta: betegellátást gátló nővérhiány ugyan nincs a kórházban, de évek óta gondot jelent a szükséges létszám biztosítása. A pénzügyi nehézségek miatt négy éve csak a nyugdíjba vonuló vagy gyes miatt távollévő dolgozókat tudják pótolni, és az üres szakdolgozói állások egy részét sem tudják betölteni. Az intézményben átlagosan mintegy négyszázalékosra tehető a néhány szakterületet érintő, fluktuációból adódó nővérhiány.
Kovács Erzsébet ápolási igazgató elmondta: a Társadalmi Megújulás Operatív Program pályázatának elsődleges célja az volt, hogy átmeneti bértámogatással biztosítsa az átalakuló egészségügyi ellátórendszer hatékony működéséhez szükséges humán erőforrást. A Zala Megyei Kórház az egészségügyi szakdolgozók foglalkoztatására nyújtotta be pályázatát. A pályázati forrásból a szakdolgozók hét kórházi osztály – pszichiátria, traumatológia, onkológia, csecsemő- és gyermekosztály, urológia, fül-orr-gégészet és neurológia – munkáját segítik. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.