Molnár Csaba, a platform ügyvezető alelnöke csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az MSZP Demokratikus Koalíció platformja támogatja, közreműködik a szervezésében, és részt vesz a chartának „az Alkotmánybíróságot ért otromba kormányzati támadás” miatt a Vértanúk terére meghirdetett demonstrációján. Hozzátette: örömmel vették, hogy a platform elnökének keddi felhívása nyomán civil demonstráció szerveződik.
Az MTI úgy tudja, az MSZP országos elnökségének szerdai ülésén – amelyen Gyurcsány Ferenc is részt vett – hosszan egyeztettek arról, hogy a párt miként viszonyuljon a tiltakozó akciókhoz. Nem mindenki értett ugyanis egyet a volt pártelnök-miniszterelnök kezdeményezésével, mert azt korainak tartották.
Szanyi Tibor elnökségi tag az MTI-nek elmondta: úgy döntöttek, az MSZP támogat minden, az alkotmányosság védelmében szervezett és az értékrendjének megfelelő demonstrációt, illetve rendezvényt. Hozzátette: biztatják tagjaikat, hogy ezeken vegyenek is részt. A szocialista politikus kitért arra, a pártnak lesz egy saját nagyszabású rendezvénye is, november végén, december elején.
Az LMP kedden hirdetett tiltakozó akciót az Alkotmánybíróság épülete elé november 3-ra. Az MSZP és az LMP frakcióvezetőjének közös szerdai sajtótájékoztatóján – amelyen az államfőnek írt nyílt levelüket jelentették be – Schiffer András azt mondta: nem hiszi, hogy Gyurcsány Ferenc jelenléte különösebben dicsőségére válna egy olyan megmozdulásnak, amit az LMP a jogállam védelmében hirdetett meg.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.