Vizsgálják az előző ciklus gyanús ügyeit – A szocialisták tiltakoztak

Az előző ciklus tisztázatlan ügyeit vizsgáló eseti bizottság felállításáról döntött pénteki, Egerben megtartott ülésén a fideszes vezetésű Heves Megyei Önkormányzat. Az elmúlt 12 évben szocialista irányítás alatt állt a megyegyűlés, az elmúlt önkormányzati ciklusban egyedüliként a 19 megye közül.

MNO
2010. 10. 29. 11:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szocialisták tiltakoztak a megnevezés ellen. Szabó Gyula, az MSZP képviselője elmondta: az elnevezés már eleve prekoncepciót tartalmaz, ugyanis azt feltételezi, hogy tisztázatlan ügyek léteznek, miközben egy ilyet sem neveznek meg. Horváth László, a testület fideszes elnöke úgy reagált, hogy az emberek az elmúlt időszakban történtek tisztázását várják tőlük, ezért ez határozott politikai szándékuk.

Az ülésen kinevezték a Heves Megyei Markhot Ferenc Kórházat irányító önkormányzati társaság új ügyvezetőjét is Dr. Fűtő László személyében. Ennek kapcsán Habis László (Fidesz–KDNP), Eger vendégként felszólaló polgármestere úgy vélekedett, hogy új fejezet nyílik az egri intézmény életében.

A továbbiakban sajnálatos és felelőtlen döntésnek nevezte, hogy a megye korábbi vezetése a HospInvest Zrt. vagyonkezelésébe adta az intézményt. Szerinte a funkcionális privatizáció nyomán óriási szakmai és gazdasági veszteség érte a kórházat és a térséget egyaránt.

A megyegyűlés utóbb arról döntött, hogy szakértő-tanácsadót kér fel a kórház működésének átvilágítására. A közgyűlésen megválasztották a testület alelnökét is Szabó Róbert (Fidesz–KDNP) személyében. A településfejlesztő geográfus azt követően került be a testületbe, hogy Szabó Zsolt, Hatvan frissen megválasztott fideszes polgármestere lemondott a mandátumáról.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.