Vörösiszap-katasztrófa: már három személyt gyanúsítanak

Újabb gyanúsítottat hallgatott ki az iszapkatasztrófával kapcsolatban a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), ezzel a gyanúsítottak száma háromra emelkedett – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn.• Válságos az idős férfi állapota• „A magyar hatóságok kitűnően reagáltak a katasztrófára”

MNO
2010. 10. 18. 11:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint arról lapunk hétfői száma beszámoltháromra emelkedett a gyanúsítottak száma. Az illetőt, aki nem a Mal Zrt. tulajdonosi köréhez tartozik, már kihallgatta a rendőrség.

A Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. környezetvédelmi és laborfelelősét, F. Józsefnét közveszélyokozás és környezetkárosítás vétségével gyanúsították meg. F. Józsefné nem tett vallomást, a gyanúsítás ellen pedig panaszt jelentett be. A gyanúsított szabadlábon védekezhet.

Az NNI álláspontja szerint „a gyanúsított laboratóriumi és környezetvédelmi vezetőként úgy vizsgálta felül a Mal Zrt. kárelhárítási tervét és hajtotta végre annak módosításait, hogy elmulasztotta a hasonló katasztrófa esetén a kármentesítéshez és az élet, testi épség, valamint a vagyon megóvásához szükséges intézkedések kidolgozását, védelmi rendszerek, a káresemény hatását csökkentő védművek és jelző-riasztórendszerek kialakítását”. Az NNI – a bejelentett polgári jogi igényekre tekintettel – a gyanúsítást követően azonnal intézkedett, megtette a gyanúsítottak vagyonát érintő biztosítási intézkedéseket és zár alá vételre tett előterjesztést – írta az ORFK.

Korábban a rendőrség a Mal vezérigazgatóját, Bakonyi Zoltánt, valamint Deák József műszaki szolgáltatási igazgatót hallgatta ki gyanúsítottként az iszapkatasztrófával összefüggésben. Orbán Viktor miniszterelnök múlt hétfőn a parlamentben, napirend előtti felszólalásban jelentette be, hogy a rendőrség őrizetbe vette a Mal Zrt. vezérigazgatóját és kezdeményezte az előzetes letartóztatását.

Bakonyi Zoltánt több ember halálát okozó közveszélyokozással és környezetkárosítással gyanúsították meg. A Veszprémi Városi Bíróság viszont múlt szerdán elrendelte a vezérigazgató azonnali szabadlábra helyezését. A bírósági döntés fő indoka az, hogy a bűncselekmény alapos gyanúja sem állapítható meg az eljárás ezen kezdeti szakaszában.

Az ügy második gyanúsítottját, Deák Józsefet múlt pénteken hallgatta ki a rendőrség, gondatlan közveszélyokozás és környezetkárosítás vétségének gyanúja miatt. Az NNI szerint a gyanúsított szintén elmulasztotta a hasonló katasztrófa esetén a kármentesítéshez és az élet, a testi épség és a vagyon megóvásához szükséges intézkedések kidolgozását, védelmi rendszerek, a káresemény hatását csökkentő védművek és jelző-riasztórendszerek kialakítását. A gyanúsított, aki nem tett vallomást és a gyanúsítás ellen panasszal élt, szabadlábon védekezhet – fűzték hozzá.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.