26 milliárdos adósságot halmozott fel az előző nyíregyházi vezetés

Nyíregyháza új, fideszes polgármesterének közlése szerint az önkormányzati választást megelőzően „felelőtlen módon” több mint százmillió forint jutalmat és prémiumelőleget osztottak ki a polgármesteri hivatal, valamint a helyhatósági cégek vezetőinek, illetve dolgozóinak a településen, miközben a város a felhalmozott adósság miatt fizetési nehézségekkel küzd. Kovács Ferenc erről pénteki sajtótájékoztatóján beszélt a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.

MNO
2010. 11. 19. 10:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A „közpénzherdálás” úgy derült ki, hogy az egyik önkormányzati cégvezető pénzügyi segítséget kérve írásban fordult a hivatalhoz, mert nem tudnak bérjárulékot fizetni, így az általa felvett 1,8 millió forint közterheinek rendezéséhez sincs pénzük – mondta a városvezető. Hozzátette: a jelenlegi, még nem végleges adatok szerint Nyíregyháza és önkormányzati cégei mintegy 26 milliárd forintos adósságállományt halmoztak fel, s ilyen helyzetben „nem lett volna szabad” jutalmakat és prémiumelőlegeket osztogatni az előző, szocialista–függetlenek–SZDSZ vezette városvezető koalíciónak.

Az új polgármester szerint a kifizetett pénz „visszakövetelésére” nemigen lesz lehetősége az új nyíregyházi önkormányzatnak, mert a jutalmak esetében szinte nincs jogi mód, míg a prémiumelőlegeknél – ami a szerződések szerint jár a cégvezetőknek és a dolgozóknak – esetleg a feltételek nem teljesítése adhat alapot az összegek visszakérésére.

Kovács Ferenc tájékoztatása alapján a szabolcsi megyeszékhely polgármesteri hivatalában több mint 44 millió, a cégeknél pedig együttesen 56 millió forintot meghaladó összeget fizettek ki a helyhatósági választás előtt. „Tették ezt annak ellenére, hogy a szeptemberben az éves költségvetési hiányt 7 milliárd 764 millió forintra módosították” – magyarázta a polgármester.

Megjegyezte, hogy a város új, fideszes többségű vezetése most hitelfelvételi tárgyalásokra kényszerül, mert bér- és közműszámla-kifizetési gondokkal küzd az év hátralévő napjaiban. Az önkormányzati vezető arról is tájékoztatott, hogy most átvilágítják a hivatal, az önkormányzati cégek és intézmények pénzügyi helyzetét, s a tényleges „feltárásnak” megfelelően határozzák meg a gazdálkodás szigorú követelményeit.

A felhalmozott adósságállománnyal kapcsolatban újságírói kérdésre válaszolva Kovács Ferenc azt mondta: a nyíregyházi önkormányzatnak 17 milliárdos a jelenleg ismert adóssága, továbbá tartozik hárommilliárd forinttal saját cégeinek is. Az önkormányzati cégek között pedig van olyan, amely 2,8, illetve egy másik 2,2 milliárdos – svájci frankban felvett – kölcsön visszafizetésével küzd. Több cégnél „még az adósság mértékét sem tudták pontosan közölni”, s a közintézmények hitelállományát pedig még nem ismerik.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.