A Fidesz frakcióvezetője szerdán azt közölte, hogy hétfőn a szakszervezetek által javasolt módosításokkal fogadhatja el a Ház a különadóról szóló jogszabályt. Emellett finomodhat a Lázár jegyezte alkotmánymódosítási javaslat is, amely a népszavazási tilalom alá eső kérdéseket kivenné az Alkotmánybíróság felülvizsgálati jogköréből.
Lázár arról tájékoztatta a kormányfőt, hogy a vita során felmerült szempontokat, javaslatokat egytől egyig áttekintette, megfontolta, és hétfőn bejelenti az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács és a parlament ülésén a javaslatát, amely új elemeket is fog tartalmazni – közölte Szijjártó. Hozzátette, ez az előterjesztés „még erőteljesebben fogja szolgálni” azt az eredeti célkitűzést, amely szerint Magyarországon új korszak van, és ebben véget vetnek annak, hogy „azok, akik az ország tönkretételében komoly szerepet játszottak, több tízmillió forintos végkielégítést tehessenek zsebre”. Azt, hogy pontosan mi lesz a javaslatban, jelenleg két ember tudja: a frakcióvezető és a miniszterelnök – mondta a szóvivő.
Arra a kérdésre, igaz-e, hogy több frakciótag is ellenállását fejezte ki a Lázár János által beterjesztett törvényjavaslatokkal kapcsolatban, Szijjártó úgy válaszolt: „ilyenről én nem tudok”.
A Fidesz frakcióvezetője szerdán azt közölte, hogy hétfőn a szakszervezetek által javasolt módosításokkal fogadhatja el a Ház a különadóról szóló jogszabályt. Emellett finomodhat a Lázár János jegyezte alkotmánymódosítási javaslat is, amely a népszavazási tilalom alá eső kérdéseket kivenné az Alkotmánybíróság (Ab) felülvizsgálati jogköréből. Balsai István, a parlament alkotmányügyi bizottságának fideszes elnöke a testület csütörtöki rendkívüli ülése után úgy fogalmazott: bizonyos esetekben mégsem gátolnák meg az Ab kontrollját az eredeti törvénymódosítási javaslatban foglalt tilalmak – például a költségvetés, az adók, az illetékek – tekintetében.
Lázár múlt kedden benyújtotta be az Országgyűlésnek a júliusban elfogadott, egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló törvénycsomag 98 százalékos különadót érintő részének megváltoztatását célzó javaslatát, miután az Ab aznap alkotmányellenesnek nyilvánította, és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a különadót. A fideszes frakcióvezető egyidejűleg az alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosítását is kezdeményezte azért, hogy a népszavazási tilalom alá eső kérdések kerüljenek ki az Ab hatásköréből.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.