A kormány a veszélyhelyzet során a nem lakóépületekben keletkezett károk enyhítésére támogatja a háztartási ingóságok pótlását – ingatlanonként 500 ezer forint értékhatárig – és személyenként 200 ezer forintig készpénzben az ingatlanba bejelentett lakosok ruhaneműinek pótlását – áll a vonatkozó kormányrendeletben.
Toldi Tamás elmondta, hogy a kitöltött kárigény-bejelentőlapok benyújtási határideje a vállalkozások esetében november 15-én lejár, míg a lakosság november 18-án délig nyújthatja be támogatási igényét. A támogatás feltétele: a károsult vállalja, hogy a más forrásból megtérülő kárösszeget az államnak visszafizeti, és hozzájárul ahhoz, hogy a számára juttatott támogatásról nyilvánosan hozzáférhető kimutatás készüljön.
Toldi Tamás közölte, hogy a Mal Zrt. által nyújtott családonkénti százezer forintos gyorssegély kiosztását nem folytatják tovább közvetítőként, a még ki nem fizetett kérelmeket a részvénytársaságnál fizetik ki. A polgármesteri hivatal jövő hétfőtől visszaáll az eredeti ügyfélfogadási rendjére.
Szólt arról is, hogy szerdán délután újabb lakossági fórumot tartanak a város jövőjéről, a gazdasági fejlődési lehetőségekről. Mint említette, többen elégedetlenek a kárfelmérés eredményével, az értékbecsléssel, mert „komoly tévedések” történtek. Volt, akinek két ingatlanja sérült, de azt kifogásolja, hogy csak egyet térít az állam; vagy olyan is, akinek a valóságosnál kisebb alapterületet tüntettek fel az értékbecslésében – tette hozzá.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.