A regionális együttműködés a legfontosabb téma

Schmitt Pál államfő a magyar és a lengyel EU-elnökségről is tárgyal Karlovy Varyban, a visegrádi országok államfőinek találkozóján.

MNO
2010. 11. 05. 7:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A köztársasági elnök pénteken elutazása előtt az MTI-nek elmondta, tájékoztatni fogja kollégáit arról, hogy milyen terveik és prioritásaik vannak a magyar elnökséggel kapcsolatban. Hozzátette, együttműködést vár a V4-ektől Magyarország, hiszen az egyik fontosabb téma a magyar elnökség kapcsán a regionális együttműködés. Ez egy földrajzi és történelmi determináció, amiből nem tudunk és nem is akarunk kilépni – fogalmazott.

Kétoldalú tárgyalásokat fog folytatni Lengyelországgal az elnökséggel kapcsolatban, ezen kicserélik a tapasztalatokat, tájékoztatják egymást a terveikről, és szóba kerülhetnek kulturális és gazdasági kérdések is – közölte.

Fontosnak nevezte, hogy köztársasági elnökként először találkozik kollégáival. A megbeszéléseken – mint azt Schmitt Pál elmondta – áttekintik a visegrádi együttműködés elmúlt húsz évének tapasztalatait, és megvitatják a lehetőségeket is. Szó lesz a közös, unión belüli érdekképviseletről, a kelet-európai partnerségről, és arról is, hogyan viszonyulnak a V4-ek az unió további bővítéséhez. Tárgyalni fognak infrastrukturális és energetikai kérdésekről is. Az államfő kiemelte: egy éven keresztül közép-európai országok fogják betölteni az EU soros elnöki tisztét, s ez egy különleges helyzet.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.